Mária Rádió-stúdió Sepsiszentgyörgyön

2014. május 16., péntek, Nyílttér

Nagyvárad, Csíksomlyó, Székely­ud­varhely, Gyulafehérvár és Kolozsvár után Sepsiszentgyörgyön is beindul pünkösdkor a Mária Rádió stúdiója a Máltai Szere­tetszolgálat Horgász utcai épületében – tudtuk meg Görgényi Tündétől, a sepsiszentgyörgyi stúdió mindenesétől.

A programot Nagyváradról hangolják össze, és a hat stúdiónak mindennap lesz műsorideje. Egyelőre úgy tűnik, a sepsiszentgyörgyi hétfő délután és szerda hajnaltól 13 óráig sugároz, de a stúdiót nyitva tartják, mert igénylik az emberközeli kapcsolatot. Görgényi Tünde három éve önkéntesként dolgozik a Mária Rádiónál, az éjszakai virrasztásokat közvetítette.
A stúdiót Tamás József segédpüspök áldotta meg május 10-én a Mariathon elnevezésű, világméretű rádiós rendezvény második napján, amikor a tervezett írországi Mária Rádióért gyűjtöttek és imádkoztak.
A Mária Rádió világszerte önkéntesek munkáján alapszik, a stúdiók egy-egy alkalmazottal működnek; ahogyan Böjte Csaba atya fogalmazott, az idős nénikék két fillérjéből, adományokból tartja fenn magát. Görgényi Tünde lapunknak elmondta: sajátos műsorral, a Lélek szerinti élet bemutatásával készülnek, amivel nemcsak elméleti, hanem gyakorlati módszerekbe is beavatják a hallgatóságot, hiszen nagyon sok lelki betegséget az orvostudomány sem tud gyógyítani.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2014-05-16: Nyílttér - :

Zöldpont-verseny a Katrosában

Nyolcadik alkalommal szervezte meg a Zöldpont környezetvédelmi versenyt a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakképző Líceum az Evi­ta Alternatív Tanulmányi Egyesület támogatásával az iskola katrosai táborában május 9–11. között.
2014-05-16: Nyílttér - Kuti János:

Ki volt részegebb? (Kármentő)

Az orosz miniszterelnök-helyettest, Dmitrij Rogozint kitiltották az Európai Unió országaiból. Mégis felpattant egy repülőre, és elindult szerencsét próbálni Moldova Köztársaság szakadár régiójába, a transznisztriai Tiraszpolba a győzelem napját ünnepelni.