Bővítik Réty község vízhálózatát, a Rétyi-tó melletti panzióig fektetik le a csöveket. A munkálatot saját költségvetéséből fizeti az önkormányzat – tudtuk meg Dálnoki Lajos polgármestertől.
A községvezető elmondta, következő lépésben a főút jobb oldalán lévő néhány hétvégi házhoz is bevezetik a vizet. Azt viszont nem látja, miként kivitelezhető, hogy a „Ferenczvárost” is csatlakoztassák a vízvezetékre – tette hozzá. A költségek félmillió lejre rúgnak, a pénzt egy korábbi uniós pályázat áfa-visszaigényléséből kapták meg. A visszakapott teljes összeg sokkal több, 1,3 millió lej, a megmaradt pénzből a község egyik utcáját aszfaltozzák – vázolta Dálnoki. Réty területén a villanyhálózat felújításán is dolgoznak, a munkát az áramszolgáltató végzi. Korszerűsítik a légvezetékeket, hogy vihar esetén ne legyen áramkiesés. Részben új oszlopokat is állítanak, a porták villanyóráit kiviszik az oszlopokra – számolt be a polgármester.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.