Megint nem gondolta át rendesen
a dolgot. De szeme kék, különösen,
mikor a posztómúltba réved. Ahol
nem lát, és pillanat alatt kihagy
a képből téged. Szeretek rólam apám
szemén át egyes szám, második személyben
szólni. Nagyapa Bukarestben posztót mért.
Vajon a gyárban rajta volt-e az a
zsinórozott holmi? Vagy Marseille-ben,
ahol az amerikai hadifogságot késte le.
A székelynek bicskája szent, tányéron
nem, csak lapítón matat vele. Nálunk
is volt egy kék nyelű, bicskának nevezett
kiskés, a kanalak között. Amit apám
nem vitt volna magával, amikor
majdnem szökött, aztán maradt, mert
akarata ellenére fia született. Akit
annyira már nem lelkesít a változatos
díszítésű, feszes viselet. Nem tudom,
eszébe jut-e, hogy kicsit ő is székely.
Szőke fejében a számok között
bicskás-harisnyás ábrándképeknek
maradt-e még hely? És te? Gondolsz-e
arra, hogy székely vagyok? Nem,
bennem nem örvénylenek fekete,
piros, fekete dalok. Csak kékek,
zöldek, sárgák és fehérek. Nézek.
Minél több szempáron kibámulok,
az égbolt lejtése annál
merészebb.