Megpályázza a legmagasabb középiskolai besorolást a jelenleg hivatalosan Székely Mikó Elméleti Líceumnak nevezett tanintézmény, amelynek vezetőtanácsa egyúttal a történelmi Székely Mikó Kollégium nevet is szeretné visszaszerezni.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat tegnap jóváhagyta a kezdeményezést, mindössze a szóismétlést kifogásolta – a színvonalas oktatást jelző rangra rég megérett iskola méltatása után – az SZDP-s Rădiţa Palela (aki főtanfelügyelő-helyettesként dolgozik). Ha ugyanis a minisztérium rábólint, a hivatalos iratokban Székely Mikó Kollégium Nemzeti Kollégium fog szerepelni (illetve románul Colegiul Naţional „Székely Mikó Kollégium”). Az új státus – ha elnyerik – többféle előnnyel, például magasabb fejpénzzel jár, tehát nem címkórságból pályáznak rá, eddig pedig azért nem tették – magyarázta Kondor Ágota iskolaigazgató –, mert tavaly törölték el azt a kormányrendeletet, amely a nem saját épületben működő iskolákat kizárta a versenyből.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.