Az eső áthúzta az idei megyeszékhelyi Sportnapok szervezőinek számítását, és az eredetileg a stadionban meghirdetett megnyitó átköltözött a Vadász utcai sportterembe, ahol közel száz gyerek vett részt edzők, tanító nénik vagy éppen szülők kíséretében.
Az ünnepségen Tischler Ferenc, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta: kevés az olyan város Székelyföldön, Erdélyben és talán Romániában is, mint Sepsiszentgyörgy, ahol már nyolcadik alkalommal szerveznek Sportnapokat, és ez csak egyet jelenthet: tettre készek edzőink és sportolni vágynak fiataljaink! Az esemény következő momentuma a Shoto-Team karatékáinak bemutatója volt, amelyet óriási tapssal jutalmaztak a jelenlevők. A hivatalos zászlóleengedés után Tischler Ferenc sípszójára rajtolt a legsportosabb osztály vetélkedő, amely egyben a 2014-es Sportnapok hivatalos kezdetét is jelentette.
A szervezőktől tudjuk, hogy az idei rendezvény három napja alatt harmincöt szentgyörgyi sportegyesület összesen negyven különböző sportágban mintegy kilencven eseményt szervez. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.