Idén két részletben, várhatóan öt százalékkal drágul a földgáz a lakosság számára, és a villamos energia ára is emelkedhet – közölte Niculae Havrileţ, az energiaár-szabályozó hatóság vezetője egy bukaresti energetikai konferencián.
Mint mondta, júliustól két százalékkal, októbertől pedig további három százalékkal drágul a gáz ára a lakosság számára, de hozzátette: előfordulhat, hogy végül az ötszázalékos mérték fele is elegendő lesz, ez attól függ, hogy Románia mennyi gázt fog importálni Oroszországból. Havrileţ nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a villamos energia is drágul, miután a kormány úgynevezett oszlopadót vetett ki az ipari létesítményekre. Becslése szerint ez várhatóan egy-két százalékkal drágítja a villamos energia árát. Hozzátette: az energiatermelő vállalatoktól még nem kaptak erre vonatkozó kérést, de a törvény szerint jogosultak ezt kérni.
A kormány vállalta nemzetközi hitelezőivel szemben, hogy liberalizálja az energiaárakat, az ipari fogyasztóknál már 2015-ig megszűnik az árak mesterséges leszorítása az állam által, a lakosság esetében 2018-ig terjed az árliberalizáció ütemterve, és ezt a határidőt is ki lehet tolni még egy évvel. Răzvan Nicolescu tárca nélküli energetikai miniszter szerint azonban a cégek esetében a földgáz árát nem szükséges növelni, mivel a díjszabást már hozzáigazították a régió többi országának díjszabásához.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.