Kilencedik alkalommal tartja meg a Kovászna Megyei Pro Adopt Egyesület az örökbefogadó szülők találkozóját, amelyre várják azokat a családokat is, amelyek még nem döntöttek, illetve kérdéseik, kételyeik vannak az örökbefogadással kapcsolatban. A Benedek-mezőn szombatra tervezett rendezvényen a szakmai beszélgetések mellett a szervezők játékokkal, meglepetésekkel és a hagyományos közös ebéddel fogadják a résztvevőket.
A tíz esztendővel ezelőtt létrejött Pro Adopt Egyesület a többi hasonló hazai szervezettel közösen két éve kezdeményezte, hogy június 2-át nyilvánítsák az örökbefogadás napjának, az indítványra idén februárban a képviselőház rábólintott. Az elmúlt években a háromszéki szervezet a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság szakembereivel együtt sokat tett azért, hogy széles körben ismertté váljanak az örökbefogadás jogi lépései, segítsen a gyermektelen, de még határozatlan családoknak kapcsolatba kerülni örökbefogadó szülőkkel, illetve egy közösségbe kovácsolni azokat a családokat, amelyek már túl vannak az örökbefogadáson, és szívesen megosztanák tapasztalataikat hasonló családokkal. Az évente tartott találkozók is ezt a célt szolgálják, a szombati rendezvényt is ennek jegyében szervezték.
Érdeklődésünkre Vass Mária, a megyei szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője elmondta, Háromszéken évente hét-nyolc gyermek kerül örökbefogadó szülőkhöz, ezek a véglegesen megoldott esetek, ennél ellenben több az elindított eljárás. Jelenleg kilenc állami gondozott van három hónapos elhelyezésben örökbe adást kérelmező szülőknél, hét családdal a próbaidős elhelyezést megelőző találkozókról egyeztetnek, tizenegy család pedig már rendelkezik örökbefogadói bizonylattal arról, hogy alkalmas erre a státusra. Az elhagyott gyermek akkor nyilvánítható örökbe fogadhatónak, ha a szülők és negyedfokig a rokonok lemondanak róla, amit akkor is írásban kell kérni tőlük, ha a gyermeket egy évig nem látogatják. Országos szinten jelenleg hatvanezren nevelkednek állami gondozásban, tavaly több mint hétszáz gyermek örökbe adását véglegesítették.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.