A Fölszállott a páva gálaműsora, a Csík Zenekar, valamint Pál István „Szalonna” és bandájának koncertje is szerepel A magyar népdal napja programjai között, amelyet első alkalommal rendeznek meg szeptember 14-én Martonvásáron A magyar dal napja alkalmával.
A koncertek két színpadon zajlanak, amelyek közül az egyik a rendezvényközpont új színpada, a másik Magyarország egyik legszebb angolparkjának szigetén található – mondta el Szabó Tibor, a Fejér megyei város polgármestere. Kiemelte: azért is szívesen adnak helyszínt a rendezvénynek, mert a Martonvásáron és környékén élők számára fontos és természetes a népi hagyományok ápolása, a népzene, néptánc és népdalok ismerete, szeretete. A magyar népdal napján fellép még a Buda Folk Band, a Punnany Massif, Kacsó Hanga Borbála, valamint a Romengo és Dresch Mihály.
Az eseményre zenevonatok is közlekednek majd, amelyek utastereiben alkalmi népzenei koncerteket tartanak – ismertette a részleteket Kunos Tamás, a Csík Zenekar brácsása, a rendezvény ötletgazdája. Mint mondta, a cél az, hogy „az agglomeráció színes programokkal szólítsa meg a nagyváros lakóit”.
Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője arra emlékeztetett, hogy a magyar dal fővárosa idén Hévíz lesz. A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg, azóta pedig szeptemberben tartják.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.