– Na, fiaim, eleget éheztetek már itthon, menjetek országot-világot látni, de el ne kerüljétek Magyarországot, mert ott kolbászból fonják a kertet. Ott van csak jó dolga a szegény tót legénynek. Elindult a három legény, de velük ment az apjuk is. Kivezette őket egy magas hegynek a tetejére, onnét megmutatta nekik Szép Magyarországot.
– Látjátok, ez az az ország, ahol kolbászból fonják a kertet. Ott elbúcsúzott tőlük, visszafordult a falujába, a fiúk pedig le a hegyen, neki Magyarországnak. Hanem, hogy szavamat össze ne keverjem, az apjuk erősen a lelkükre kötötte, hogy elébb valahol állapodjanak meg, s tanuljanak meg jól magyarul, mert különben felkopik az álluk. Mennek, mendegélnek a fiúk hegyeken-völgyeken által, s találkoznak egy emberrel. Kérdi az ember:
– Hová, merre, fiúk?
Mondják a fiúk:
– Megyünk magyarul tanulni.
– No, akkor ne is menjetek tovább, álljatok be hozzám. Nálam három nap egy esztendő, s azalatt megtanítlak én titeket magyarul.
Ott maradnak a fiúk, kitelik az esztendő. De ugyan keveset tanultak. A legidősebb nem tudott egyebet ennél a két szónál:
– Mi hárman.
A középső csak ennyit tudott:
– Egy sajtért.
A harmadik csak annyit tudott:
– Az az igazság.
Hát mindegy, amennyit tudtak, annyit tudtak: mentek tovább. A falutól nem messze volt egy erdő, bemennek abba, s hát mit látnak! Ott fekszik az út közepén a gazdájuk. A szeme be volt hunyva, meg volt halva. Nézik, nézik a legények, nem tudják elgondolni, hogy s mint került ide a gazdájuk ilyen hamar, hiszen amikor eljöttek tőle, még otthon volt, s lám, itt fekszik az úton megölve. Amint ezen tanakodnak, odajön egy zsandár, s kérdi tőlük:
– Hát, azt az embert ki ölte meg?
Felel a legidősebb:
– Mi hárman.
– S miért öltétek meg?
– Egy sajtért.
– No, bizony, ha megöltétek, viszlek is a tömlöcbe.
Mondotta a legfiatalabb:
– Az az igazság.
Azzal csak elindítja a zsandár a három tót legényt, kíséri a város felé. De még egy jó hajításnyira sem mentek, felugrik a holt ember nagy kacagással, s szalad utánuk. Visszanéznek a legények, de szemük-szájuk elállott a nagy csudálkozástól, mert ördög volt az, igazi ördög, nem ember, aki utánuk szaladott. Csak most tudták meg, hogy ördögnél laktak. A zsandár egyszeriben eleresztette a fiúkat, az ördög is elszelelt nagy kacagva, s aztán meg sem állottak a fiúk, míg Magyarország kellős közepébe nem értek. Ott egy helyen, ahol éppen kolbászból fonták a kertet, megállottak, onnét többé el sem mozdultak. Ha a kolbász még el nem fogyott, még ma is ott vannak. Aki nem hiszi, járjon utána.