Istentisztelettel kezdődött a három helyszínen zajló megemlékezés. A templomban Molnár Sándor helybeli református lelkipásztor tartott igehirdetést, majd a református imaház falán el­helyezett Nagybaczoni Nagy Vilmos-emlékplakettnél tisztelegtek, a százharminc esztendővel ezelőtt Parajdon született, de ezernyi szállal a faluhoz kötődő néhai honvédelmi miniszter emléke előtt. Nagy Kinga történelem szakos tanárnő Nagybaczoni Nagy Vilmost úgy jellemezte, mint akinek a kor embertelensége ellenére is sikerült embernek maradnia, s nem volt, miért szégyenkeznie a minisztersége ideje alatti tetteiért. A község polgármestere, Simon András úgy fogalmazott, Nagybaczoni Nagy Vilmost a falu elfelejteni nem fogja, emlékét őrzik.
A községháza előtti parkban felállított emlékműnél Simon And­rás és Nagy Kinga a második világháborúról beszélt. A református egyházközség néhai lelkipásztora, Bereczki László a világháborúk 147 nagybaconi áldozatát egyaránt nevezte hősnek és áldozatnak, az utódokat pedig arra kérte, ne feledjék el azokat, akik életüket áldozták értünk és szülőföldünkért. A tiszteletes figyelmeztetett a napjainkban nemzetünkre leselkedő veszélyekre is: anyanyelvünk védelmében kell cselekednünk, mert sokan készek a többségi nemzetbe beolvadni, s akár lelket is cserélni; gyermekeket is kell vállalnunk, mert a kivándorlás folyamatosan gyengít, helyünket pedig egyre inkább átveszik az e tájon nem őshonosok. Az eddigi megemlékezéseken részt vevő Benedek József egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni, üzenetét Mihály Réka tolmácsolta. Az egykori frontharcos arra kérte a nagybaconiakat, az eseményt akkor is szervezzék meg, amikor az utolsó hírmondók is elhunytak már. Az egykori katonákból már csak heten élnek, közülük négyen – id. Kiss Árpád, Baló András, Mokán Ferenc és Virág Mihály – vettek részt a megemlékezésen.
Az eseményen felléptek a nagybaconi fúvósok, az Őszi Csokor Nyugdíjasklub dalcsoportja, a Benedek Elek Mű­velődési Egyesület dalcsoportja, Benedek Gyula és Bardocz Éva pedig szavalt.