Szentivánlaborfalván, Lisznyóban és Bikfalván vizsgálta a Világbank és a környezetvédelmi minisztérium ellenőrző csoportja a csatornázási és ülepítőépítési munkák elvégzésének ütemét és minőségét. A testület Washingtonból érkezett tagja is elégedett, mi több, munkatársaival együtt ígéretet tett, hogy Bikfalván és Lisznyóban is finanszírozzák a bennvalók csatlakoztatását a készülő hálózatra.
A három falu szennyvízcsatornájának megépítésére 3,6 millió eurót nyert pályázati úton a község. A pénzt a környezetvédelmi minisztériumon keresztül a Világbank adta, ezért is járt ellenőrző körúton az intézmény bizottsága – tudtuk meg a részleteket Ráduly István polgármestertől. Hasonló pályázatot országos szinten csupán tizenkét település nyert, ebből három Uzon községhez tartozik.
Szentivánlaborfalván haladtak legjobban a munkával. A szennyvízcsatorna és az ülepítő megépült, a bennvalókat is csatlakoztatták, szeptemberben indul a szolgáltatás. Ugyanakkor kezd működni az ivóvízhálózat – ezt a község saját erőforrásból és a megyei tanács támogatásával építette meg.
Bikfalván és Lisznyóban tovább dolgoznak, gondot okoz viszont, hogy kifogásolható a kivitelező munkája – értékelte a polgármester. A vezetéket lefektették, most a feltúrt terep rendezése folyik, ezután kerül sor az ülepítők építésére.
Az eredeti tervben nem szerepelt a bikfalvi és a lisznyói bennvalók csatlakoztatása a szennyvízcsatornára. Ezt tette szóvá a polgármester az ellenőrzés összegző megbeszélésén. A bizottság jogosnak találta a felvetést, és ígéretet tett, hogy finanszírozzák a közel 600 ezer lejes befektetést. Az iratcsomót már elküldték a minisztériumba, várják a visszajelzést – mondta Ráduly István.