Közösségi szempontból nagyon sikeresnek értékelték a Tekerj egy jó célért! megmozdulást a Zöld Nap Egyesület székhelyén tartott sajtótájékoztatón a kezdeményezők: Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatója, Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke és Ötvös Boglárka, a városháza kommunikációs irodájának munkatársa.
Bereczki Kinga elmondta: nagyon jó érzés összefogást tapasztalni egy közös cél érdekében. Az akción minden kategória képviseltette magát, tizenegy csoport – négy cég és hét civil szervezet, munka- és baráti közösség – jelentkezett és tekert. A számadatok a nagy érdeklődést és a résztvevők lelkesedését igazolják. A legidősebb bringás a nyolcvannégy éves Gyenge András – három körben több mint tizenkét kilométert tett meg –, a legfiatalabb résztvevő pedig a kétéves János Zoé. Száztizennégyen tekerték végig a három órát, és összesen kétezer kilométert, azaz négyszázhetvenkilenc kört tettek meg. A legtöbbet a Bike Forever baráti társaság bringásai kerekezték, Czifra József tizennyolc körrel lett első, őt követte 17–17 körrel Balogh Szilárd és Kovács Tihamér.
Az emberekben tovább él a közösségi érzés, és hajlandóak megmozdulni egy közös célért – hangsúlyozta Bereczki Kinga főszervező. A legjelentősebb támogatást a Secuiana Rt. nyújtotta, de több más cég is beszállt, a Nők Egyesülete például finom süteményekkel kínálta meg a résztvevőket.
Az adománygyűjtést illetően – mondotta Bereczki Kinga – nem beszélhetünk teljes sikerről, hiszen a tervezett összeg fele, 3163 lej gyűlt össze. Ezért folytatják a gyűjtést, a továbbiakban a vállalkozókat szólítják meg, és tőlük várnak adományokat a mozgáspark megvalósításához. Az avatást őszre tervezik, addig a polgármesteri hivatal előkészíti a terepet. Bereczki Kinga oklevéllel köszönte meg a támogatók hozzájárulását az esemény sikeréhez.
Ráduly Attila örül annak, hogy összefogtak a város biciklisei, külön kiemelte a Bike Forever baráti társaság öt tagját, akik hetek óta edzettek, hogy nyerjenek. Egyetlen kisebb sérülés történt, egy negyvenhat éves kovásznai leesett a kerékpárról, de azonnal elsősegélyben részesítették. Ötvös Boglárka az elmondottakhoz még hozzáfűzte: az eredeti tervtől eltérően nem a Millennium, hanem a Molnár Józsiás parkban szerelik fel a mozgásparkot, melyet a városháza tájépítésze, Râmneamţu Krisztina kivitelez, és az őszi sokadalom alkalmával szeretnék felavatni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.