Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A kézdiszentléleki Gáll Antal visszaemlékezéseiMegjárta a hadak útját

2014. június 19., csütörtök, Életutak

A második világháború táboraiból hazatérők között ama vélekedés járta, hogy nyugaton jobban éltek a hadifoglyok, míg keleten szám­talan szenvedésben volt részük. Ez részben igaz is, Franciaország kivételével a hadifoglyok jó körülmé­nyek között éltek – de nyugaton sem fogadták a magyarokat gőzölgő gulyáslevessel, sem zöld paplanos ágyakkal.

  • Szigorú kiképzés az Őrkőnél
    Szigorú kiképzés az Őrkőnél

Szállásuk és étkeztetésük gyakran súrolta az embertelenség határát, de számos lágerben a bánásmód is sok kívánnivalót hagyott maga után.  Hogy az épp milyen volt, az adott táborparancsnokok kedvétől, mentalitásától függött, miként keleten is. A nyugati táborok egyetlen lényegesebb előnye a szovjetunióbeli lágerekkel szemben, hogy a foglyok sokkal hamarabb hazatérhettek szülőföldjükre. Nyu­gaton már 1946 tavaszán kiürültek a hadifogolytáborok.
A második világháború befejezése után mintegy 340 ezer magyar katona, levente és civil hadi munkás került a nyugati szövetségesek fogságába. Ma már egyre kevesebben tudnak mesélni arról, mi­lyenek voltak a táborviszo­nyok Németország és Auszt­ria megszállási övezeteiben, Belgiumban és Francia­or­szágban. A kilencvenedik életévét betöltött, Kézdi­szentléleken a 134. házszám alatt lakó Gáll Antal bácsi Németországban került hadifogságba, ahonnan Fran­ciaországba vitték. Anti bácsinak idős kora ellenére jelenleg is kiváló a memóriája, szívesen mesél a „régi szép időkről”. Három lánya született, négy unokája és négy dédunokája van. Anti bácsi először az életéről, majd a katonaságról és a hadifogságról mesélt.

Három helyen hat esztendeig szolgált
Gáll Antal: Kézdiszentléleken születtem 1924. június 27-én. Édesapámat 1933. december 11-én veszítettem el, hárman maradtunk félárvák, én akkor kilencéves voltam, Teri húgom hét-, Sanyi öcsém pedig négy-öt éves. A tizenkettedik életévemet a torjai erdőben töltöttem be, ahol Kanabé Gergely keresztapámnál a juhok mellett voltam. Úgy is volt, hogy esős időben még egy hét alatt sem száradtunk meg. Egyszer, amikor a többiek lefeküdtek, odaültem a tűz mellé, hogy szárítsam magam. Elszunnyadtam, és mind a tíz ujjammal belemarkoltam az égő parázsba. Az ujjaim egytől egyig megfehéredtek, egész éjjel reszeltem rájuk a nyers pityókát. Egy hétig alig tudtam megfogni a kanalat. Így telt a gyermekkorom. 1939-ben Vargyasi Bélánál voltam. Őt behívták három hónapig a román katonasághoz, így Rózsa nénivel gazdálkodtunk. 1940-ben Marthi Sándornál szolgáltam, amíg őt is be nem hívták. Nyáron az erdőben háltunk a tehenekkel. Minden héten hazajöttünk egy szekér fával. Egy alkalommal, amikor fát hoztunk, a falu végén megállított az őrmester, és kérte a bárcát. Mondtam neki, hogy otthon felejtettem. Eljött velem a kapuig, ahol megmutattam neki a bárcát, erre lekent nekem egy hatalmas pofont, és azzal otthagyott. Három helyen hat esztendeig szolgáltam. Télen-nyáron istállóban aludtam. Sokszor sírva jött álom a szememre, elgondolkoztam azon, miért kellett nekünk a más kutyája lenni, a többi rokon a szüleik mellett él boldogan. 1941-ben összeírták a 15–18. év közötti fiatalokat, és megkezdődött az előkészítő. Minden héten egy nap katonásdit játszattak velünk. Mi lettünk a leventék, Kicsid Béla zászlósi rangban volt a parancsnokunk. Attól kezdve kötelező volt minden héten egy nap jelentkezni felkészítőre. 1942. május 10-én a malom melletti Tóthnitt való csűrben tanultuk az aknavető részeit, hogy kell az aknavető talpát elhelyezni, hogy kell a távolságot bemérni. Egész nap havazott, estére tenyérnyi hó lett, de olyan enyhe, lágy idő volt, hogy fagy sem lett, s így másnapra a hó is elolvadt.


Katonai kiképzés az Őrkőn
Telt-múlt az idő, aztán 1943. augusztus 13-án besoroztak katonának. Akkor kijelentették, hogy a kuffert készítsük el, mert októberben behívnak. Úgy is történt. Az 1924–25-ben születettek, vagyis mi estünk áldozatul. 1943. október 13-án lehívattak Sepsiszentgyörgyre. Az Őrkőn volt egy barakktábor. Kézdiszentlélekről, Kézdikővár­ról, Torjáról, Kézdiszárazpatakról, Kiská­szonból, Kurtapatakról, Kézdialmásról és Lemhényből jöttek a katonalévendők. Ott voltunk 1944 májusáig. Szigorú kiképzést kaptunk. A magyarországi kiképzőtisztek mindent elkövettek velünk. Jómagam a második század első szakaszához tartoztam. Szakaszparancsnokunk Nagy Lajos őrmester volt. Szerencsénkre egy Kozma nevű vezérőrnagy kiadta parancsba, hogy nem szabad túlhajszolniuk nagyon, mivel fiatalok vagyunk. Megtiltotta, hogy éjjel zavarjanak, mert úgy kezdték a tisztesek, hogy este kimentek a városba, és amikor éjjel bejöttek, s olyan kedvük támadt, szöktették fel a bandát.


Ojtoztól Nyujtódig
1944 májusában feljöttünk Kézdire, ahol a Sportin bútorgyárba szállásoltak be. Akkor az kaszárnya volt, tele katonasággal. Onnan hazaengedtek két hétre. Aztán vissza kellett menni civilben, és bevittek Ojtozba. Lö­vészárkot ásattak velünk egy hónapig. Júliusban visszahoztak Esztelnekre, ahol vadonatúj ruhát adtak, és felfegyvereztek teljes menetöltözetbe. Felvittek Bereckbe, ahol gyakorlatra jártunk, majd bevittek Sósmezőre. A falu körül el kellett foglalnunk a lövészárkokat. 1944. augusztus 23-án a románok kapituláltak, és a németek ellen fordultak. Amikor a németek vonultak vissza, a telefonvonalakat mind levagdalták. Így, akik a határsorompónál álltak őrséget, nem tudhatták, mi történik. A németek bosszúból mind lelőtték az ott állomásozó román katonákat. A civil lakosság elmenekült. A házak üresen álltak Sósmezőn. Mi bementünk ide-oda, de nem nagyon akadt nekünk való holmi. Én egy régi imádságos könyvet vettem magamhoz, és az elkísért, amíg fogságba kerültem. 1944. augusztus 28-án a németek jöttek ki Onyest felől. A tankokban már nem volt üzemanyag, egymást vontatták. Cseh katonák is jöttek velük, teljesen fegyvertelenül. A németek leszerelték őket, mert ha egy alkalom is adódott, mind szöktek át a szovjetekhez. A németek már nem bíztak bennük. Aztán jött a rengeteg ukrán szekér. Bereckbe telepítették le őket. Az ukránok teheneket és kecskéket is hoztak magukkal. Olyan éhesek voltak, hogy egy házikenyérért akár egy tehenet is adtak. Aztán vonatra rakták és elvitték őket. Egyre közelebb dörögtek az ágyúk. A németek pedig vonultak vissza. A nagy ágyúkat négy lóval vontatták. Majd megjelentek a szovjetek. De előbb a partizánok bukkantak fel. Elkezdődött a harc. Az első ütközet két napig tartott, de aztán vissza kellett vonulni. Egy hajnalon vagy két kilométert a sáncban másztunk, annyira veretett a szovjet tüzérség. Ojtozba vonultunk vissza. A Mogyorós-tetőn éjszaka megtámadtak a partizánok. Onnan visszavonultunk Lemhénybe. Ott tartottuk a frontvonalat. A vasút mellett a töltésen egyik felől a szovjetek, másik felől a magyarok és a németek álltak. 1944. szeptember 8-án, amikor lebombázták Kézdiszentléleket, a nyujtódi templomtoronyból egy német katonai távcsővel néztem végig a pusztítást, és megállapítottam, hogy ahol mi lakunk, a templomon belül épek a házak.


Visszavonulás, harc a szovjetekkel
Másnap este elindultunk Nyujtódról, és reggel 8 órára értünk Csíkszeredába holtfáradtan. Útközben pihenőt nem nagyon tartottunk, mert reggelre oda kellett érni. A bálványosi szanatóriumnál akkor még rossz volt az út, a németek nagy nehezen tudták kivontatni a sok ágyút. Amikor beértünk Csíkszereda végébe, kaptunk egy repülőtámadást, alig volt időnk födél alá mene­külni. Csíkszeredában sem volt megállásunk. Kimentünk a Hargita oldalába egy völgyben levő erdőbe. Ki hová leült, ott el is aludt, annyira ki voltunk merülve. Estére kimentünk a Hargita tetejére. Ott is ránk lövöldöztek a partizánok. A németek voltak mindenütt az utolsó kivonulók. Ők robbantották fel a jelentősebb hidakat, vasutakat. Dés felé minden szál sín közepére rá volt kötve a robbanóanyag. Amikor egy jó darabon el volt aknásítva, meggyújtották a zsinórt, ami minden szál sínt elszakított középen. Vonultunk vissza. Szászrégen közelében, Sóakna község felett kimentünk az erdőbe, ahol fel kellett vennünk a harcot a szovjetekkel. Egy hétig voltunk a hegyekben. Mivel mindennap esett az eső, nagy köd ült. Egy rajt (tíz katonát) kiküldtek felderítőbe. A szovjetek egy magasabb hegytetőn voltak beásva. Mi elmentünk az orosz állásig, mert olyan nagy köd volt, hogy alig lehetett két méterre ellátni. Visszatértünk, és jelentettük a rajparancsnoknak, hogy mi a helyzet. Az alezredes visszaküldött azzal a paranccsal, hogy ki kell menni a szovjet állásokig, és kézigránátot kell dobni feléjük. Visszamentünk, és jól meghajigáltuk őket, aztán oldalra feküdve gurultunk le az oldalon, a szovjetek pedig lőttek, mint a záporeső. Másnap a németek gépágyúkkal addig lőtték azt a helyet, hogy azt gondoltuk, kő kövön nem marad.
Azokban a napokban az egyik század vonult fel a völgyön, hogy a szovjeteket oldalba támadják. A szovjetek rakétát lőttek be a völgybe. A magyar megfigyelő ezt úgy értelmezte, hogy a magyarok kérnek oda aknatüzet. Nyolc aknavető olyan sorozatot lőtt ki arra a helyre, a saját századunkat úgy szétverte, hogy aki életben maradt, azt is pokrócban hozták vissza. Ilyen is történt. Attól kezdve aztán nem is volt nyugtunk. A szovjetek mindig támadtak.
Fenn, a hegyen egy lejtős tisztás jobb oldala bokros volt. Ott is magyarok voltak. Mi bal oldalon az erdőben tartózkodtunk. A mieink egyik délután ellentámadást szerveztek. A századosunk kiment a tisztásra, és jelt adott, hogy a jobb szárny húzódjon előre. A szovjetek fent voltak egy magasabb hegyen, ahonnan mindent meg tudtak figyelni. A századost egy tizenkettes aknával úgy eltalálták, hogy amikor a porfelhő felszállt, sem őt, sem a darabjait nem láttuk, pedig nem voltunk messze tőle. A százados nevét nem tudom, de azt igen, hogy jól megtermett, derék szál ember volt. Aztán minket is megverettek aknával, olyan is volt, aki akkora légnyomást kapott, hogy nem tudott megszólalni, csak futkosott körbe összevissza. Míg fent voltunk a hegyen, mindennap esett az eső. Vizet csak a falevelekről szopogattunk. Bőrig áztunk. Ketten az erdő szélén tüzet raktak, hogy száradjanak. Az oroszok meglátták a füstöt, és odalőttek aknával. Az egyik bajtársamat úgy elkapta a szilánk, hogy a szájából mindkét fogsorát kivitte. Én egy nagy fa tövében feküdtem, és hallottam, hogy süvít a lövedék. A nagy fa tetejét érintette, és tőlem húsz méterre becsapódott. Hatan megsebesültek, jómagam légnyomást kaptam. Míg vonultunk vissza, vagy háromszor is  keresztülestem a fejemen. Zúgott a fejem még egy darabig, s dadogtam is.


Aknaszilánk a csípőben
Vonultunk le a hegyről. Az aljban, a patakmarton leültünk a gyepre. Kérdeztem a lemhényi barátomtól, van-e kis kenyere – mire egy nagy robbanást hallottunk. Az akna tőlünk négy-öt méterre csapódott be. Le­kaptuk a fejünket, de éreztem, hogy a hátamat megütötte valami. Megkértem a kollégámat, nézze meg, van-e valami nyom a hátamon. Megnézte, s azt mondta, nem látszik semmi. Kis idő múlva éreztem, hogy az oldalam melegedik. Folyt a vérem, aknaszilánkot kaptam a csípőmbe. Közben be­alkonyodott. Beértünk Sósakna faluba. Bementem az orvoshoz, hogy kösse be a sebemet. Kézdivásárhelyi orvos, idős Bertalan doktor megvizsgált, egy csipesszel kivette a szilánkot, és azt mondta: fiam, tedd el emlékbe. Egy négyszögű szilánkdarab volt, mindenfelé két centiméter. Bekötözött, és azt mondta, ezzel a sebbel nem tudlak kórházba küldeni, vissza kell menned a vonalba. Mondtam neki: doktor úr, melyiket fogjam, a nadrágomat vagy a puskát? Azt felelte, ez őt nem érdekli. Aznap este teljes visszavonulást rendeltek el. Bethlenhez értünk. Az egész állomás össze volt bombázva. Égtek a vagonok. A puskám és a derékszíjam a nyakamban lógott. Kellett fognom a nadrágomat, mert éppen csípő tájt, a nadrágkötésben volt a sebem. Reggel megérkeztünk egy faluba. Az imecsfalvi Kicsid Béla volt akkor a parancsnokom hadnagyi rangban. Jelentettem neki, hogy megsebesültem. Elküldött az utánpótlásszekerek­hez, hátha ott kerül vajegy egészségügyi, aki bekötöz. De bizony nem került. Ma­ga­mat kellett kötöznöm. A sebem elgennyesedett. Gyógyszer nem volt, csak sima fásli.

(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Kire szavaz a május 26-i EP-választáson?










eredmények
szavazatok száma 613
szavazógép
2014-06-19: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
* A sepsiszentgyörgyi Lábas Ház pincéjében ma 18 órakor megnyitják a Művészeti Népiskola grafika-, rajz- és festészetszakos diákjainak kiállítását.
2014-06-19: Világfigyelő - :

Fele olyan jól sem élünk, mint Nyugaton

Az Eurostat tegnap közzétette az egy főre jutó GDP és a szintén egy főre lebontott háztartási fogyasztásokat a különböző uniós tagállamokban. A statisztika szerint egy német vagy svéd háztartás kétszer olyan jól él, mint egy magyar. A listán Magyarország mögött csak Horvátország, Románia és Bulgária található.