Színház
* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház új stúdiójában ma 19 órától az Andrzej Saramonowicz Tesztoszteron című produkciót játsszák Zakariás Zalán rendezésében.
* A Tamási Áron Színház évadzáró előadását, a Kárpáti Péter Akárki című stúdió-előadást a nagyteremben július 1-jén, kedden 19 órától láthatják.
A szervezőiroda nyitvatartási rendje: hétfőtől csütörtökig naponta 11–16, pénteken 11–13 óráig, illetve egy órával az előadások előtt. Telefon: 0267 312 104. Internetes jegyrendelés: www.jegymester.ro.
Kiállítás
Zayzon Ádám képzőművészeti kiállítása nyílik kedden 19 órakor a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban. Megnyitóbeszédet mond Bartha Zonga. A kiállítás július 14-ig lesz látogatható.
Zenei tábor
A 8. Dzsessz- és improvizációs zenei tábort július 6–13. között szervezi meg Sepsiszentgyörgyön a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület és a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház. A napi program: egyéni hangszeres oktatás, dzsesszelmélet, dzsessztörténet, zenekari gyakorlat, koncertek és jam sessionök.
Érdeklődni és jelentkezni június 30-ig lehet a 0742 769 628-as telefonszámon vagy az endrelazar@yahoo.com e-mail címen.
Bábszínház
Bábszínházi esték címmel előadás-sorozat indul a sepsiszentgyörgyi múzeumkertben. Első alkalommal kedden 20 órától a Szegény ember királysága című bábdarab lesz megtekinthető a Cimborák Bábszínház előadásában. Jegyek válthatóak a helyszínen, ára: 4 lej gyerekeknek/diákoknak, 8 lej felnőtteknek.
Előadás, dokumentumfilm
A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében június 27-én 17 órától József Álmos előadást tart Háromszékiek az I. világháborúban címmel, majd levetítik a Rabló béke című filmet.
Mária Rádió
A Mária Rádió sepsiszentgyörgyi stúdiójának élő adásai: ma 14.45 órától imaszándékok fogadása, 15 órától az irgalmasság rózsafüzére, 15.15 órától zenés köszöntő, 15.55 órától műsorismertető; 17 órától imaszándékok fogadása, 17.15 órától örvendetes rózsafüzér, 18 órától szentmisét közvetítenek a brassó-belvárosi templomból, 19 órától Úrangyala, 19.30 órától hírek, műsorismertető.
Interneten is lehet hallgatni a www.mariaradio.ro honlapon az Élő adásra kattintva.
Székely Akadémia
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében június 25-én, szerdán 19 órától Bordi Zsigmond Lóránd történész Az első orosz hadjárat Háromszék ellen (a kökösi csata 1849. június 27-én, és ami következett) címmel tart előadást. Házigazda: Kádár Gyula történész.
Kézművesek jelentkezését várják a Székely Vágtára
A Székely Vágta két napjára kézműves-kiállítók és termelők jelentkezését várják a szervezők. A lovas kézművesvásárra az office@popartcov.ro e-mail címen kell jelentkezni július 10-ig. Nyitva tartás: július 19–20-án, 11 és 19 óra között kötelező a jelenlét. A jelentkezők 3x3 méteres, fehér színű sátrakkal vehetnek részt a vásárban; elsőbbséget élveznek a ló- és lovassportokhoz szükséges árukat, valamint a hagyományos, népi kézművestermékeket előállító jelentkezők. A vásárosok az eseményhez illő ruházatban jelenjenek meg. Amennyiben nem vettek részt előző években a vásáron, bejelentkező levelük mellé csatoljanak néhány fényképet a termékekről.
A véradas életet ment
Akik részt szeretnének venni a véradási akcióban, jelentkezzenek munkanapokon a vérközpont Sepsiszentgyörgy, Bánki Donát utca 15. szám alatti intézményében (volt bölcsődeépület) 8 és 11 óra között. 18–60 év közötti személyeket várnak, akik jó fizikai állapotban vannak, egészségesek, az utóbbi két hétben nem vettek be semmilyen gyógyszert, a véradás előtti két napon nem fogyasztottak szeszes italt.
A véradás előtt kötelező egy könnyű reggeli (zsíros ételek, szalonna, zsír, vaj stb. nélkül), valamint legalább fél liter folyadék (tea, víz, tej) elfogyasztása. A véradás előtt két órával ne gyújtsanak rá. A kapott élelmiszerjegy értéke 65,45 lej.
Röviden
Torna. Az Ida Aerobic mai programja: 8 órától aerobik, 9 órától nyugdíjastorna, 18 órától aerobik gyermekeknek, 19 órától táncaerobik felnőtteknek, 20 órától aerobik férfiaknak. Telefon: 0722 243 234.
Mozgásművészet. A sepsiszentgyörgyi Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma 18.30–19.30 óráig társaságitánc-tanfolyam, 19.30–20.30 óráig body-art – alakformáló mozgásforma hölgyeknek kezdő szinten. Telefon: 0722 233 774. Honlap: www.dancestudio.shp.hu.
Személyi igazolványok. A sepsiszentgyörgyi Lakossági Nyilvántartó Irodában (Dózsa György utca 14. szám) a héten nem nyomtatnak új személyi igazolványokat, de átveszik az új kérelmeket, és kiadják az elkészült kártyákat is.
Fogadóóra. A baróti polgármesteri hivatal gyűléstermében szerdán 10 órától Bartók Gabriella, a Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár igazgatója fogadóórát tart. Kérik az érdekelteket, hogy előre jelezzék a fogadóórán való részvételi szándékukat a polgármesteri hivatal titkárságán. Telefon: 0267 377 507.
Áramszünet. Rétyen az 1-es és a 6-os transzformátorállomás körzetében június 30-ig naponta 9–15 óráig, Sepsiszentgyörgyön ma 8–10 óráig a Tramar cégnél, 10–12 óráig az Olt utcában (a Nicolae Bălcescu utcától az 1918. December 1. utcáig), 12–14 óráig a régi posta környékén, az adóhivatal épületében és a Sugás vendéglőben szünetel az áramszolgáltatás.
Radar. Ma a 11-es országúton Kökös, Maksa, Nyujtód, Bereck és Ojtoz, a 12-es országúton Oltszem, Mikóújfalu, Sepsibükszád és Kilyén között, a 121-es megyei úton Zabola, Szentkatolna és Gelence között, illetve Kovásznán és Sepsiszentgyörgyön figyelik a közúti járművek sebességét.
Kulcsot találtak Sepsiszentgyörgyön a strand melletti (oroszpiac) játszótéren. Érdeklődni a szerkesztőség titkárságán lehet naponta 9–15 óráig.
Hulladékgyűjtés. Az újrahasznosítható hulladékokat begyűjtő karaván e heti programja: ma Kézdialmás, Csomortán, Kézdiszentkereszt, Bélafalva, szerdán Szentlélek, Kiskászon, Kővár, Szárazajta, pénteken Torja, Futásfalva.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.