A női kosárlabda nemzeti ligában érdekelt Sepsi-SIC hivatalos portálján közzétett hír szerint a zöld-fehér együttes június elején leszerződtette Annemarie Părăut, aki a 2010–2011-es idényben már játszott Sepsiszentgyörgyön.
A 175 cm magas, 29 éves játékos az elmúlt szezonban a Gyulafehérvári Egyetem csapatát erősítette, s a szentgyörgyi csapat elleni négy mérkőzésen (két bajnoki, két rájátszásbeli meccs) 104 percet játszott, és összesen 42 pontot szerzett, jelenleg pedig a román felnőttválogatott irányítójaként készül a jövő évi Európa-bajnokságra. Părău a 2013–2014-es bajnokságot a harmadik helyen zárta, összesen 685 percet töltött a pályán (találkozónként 21:40 percet játszott), ezalatt átlagban 6,5 pontot (70. a pontátlag kategóriájában), 4 gólpasszt (7. a gólpasszátlag kategóriájában), 2,5 lepattanót (83. a lepattanóátlag kategóriájában) szerzett. Anne korábban játszott még belga, francia, valamint izraeli csapatoknál, itthon megfordult a Szatmárnémeti VSK-nál, az Aradi ICIM-nél, a Târgovişténél, a Gyulafehérvári Egyetemnél, illetve az egykori Sepsi BC-nél. (tibo)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.