Sürgősségi kormányrendelettel rendezné a kormány a Szekuritátéval együttműködők leleplezésének folytatását — ebben állapodtak meg a civil társadalom, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács, valamint a kabinet képviselői tegnapi megbeszélésükön.
Mint ismeretes, az alkotmánybíróság nemrég az ország alaptörvényébe ütközőnek ítélte azt a jogszabályt, amely alapján a SZIVOT eddig végezte leleplező tevékenységét. A taláros testület döntése óriási felháborodást váltott ki a civil társadalomban. Tegnap különben a képviselőház jogi bizottságában éppen amiatt akadt el az új törvény vitája, mert az igazságügyi minisztérium megbeszélést kezdeményezett a civil társadalom képviselőivel. A találkozón a SZIVOT és a nem kormányzati szervezetek képviselői azért szorgalmazták a sürgősségi rendelet kidolgozását, hogy még az önkormányzati választások előtt ellenőrizhessék a jelöltek múltját. Az új jogszabály várhatóan nem tartalmazza majd a politikai rendőrségi tevékenység fogalmát, és a SZIVOT nem hallgathatja majd ki az ellenőrzött személyeket. (Farcádi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.