Konferenciával indították útjára pénteken azt a kétszázezer eurós projektet, amely a háromszéki Pro Wood faipari klaszterben tömörülő kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célozza. Vajda Lajos, az országos klaszterszövetség alelnöke előadásában ismertette a hazai klaszteresedés rövid történetét, és hangsúlyozta, a folyamat két kulcsszava az együttműködés és a bizalom.
Ahhoz, hogy a kontinens fejlett országaiban több mint száz éve működő szervezkedések nálunk is hatékonyan beépüljenek a köztudatba, szereplőivé váljanak az ágazati és fejlesztési politikák kialakításának, még rengeteg a tennivaló. Kádár Rezső, a Pro Wood menedzsere részletesen ismertette a projekt célkitűzéseit, amely elsősorban a háromszéki faipar szereplőinek beépülését kívánja elősegíteni a hazai és a nemzetközi szállítói hálózatokba. Azt szeretnék elérni, hogy az erdőtulajdonosoktól a fafeldolgozókig az ágazatban érdekeltek mindenike az alapanyagok magasabb feldolgozottságát érje el, minél több hozzáadott érték valósuljon meg. Mindezt együttműködéssel, egészséges kommunikációval elő lehet segíteni – érvelt a menedzser, aki szerint az új rétyi beruházás megjelenésével az egész ágazat piaci helyzete megváltozik Háromszéken.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.