A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete beterjeszti a székelyföldi autonómiáról szóló határozatot minden olyan településen, ahol önkormányzati képviselői vannak – jelentette be Kulcsár-Terza József megyei elnök. Sepsiszentgyörgyön Bálint József tegnap iktatta a városházán az erről szóló határozattervezet-javaslatot.
Kulcsár-Terza József kifogásolta a prefektus múlt heti körlevelét, melyben a kormány megyei képviselője arra figyelmeztette a polgármestereket, hogy ne fogadják el a Székely Nemzeti Tanács által javasolt határozatokat, mert eljárásuk jogszerűtlen, és kénytelen lesz megtámadni azokat. Az MPP háromszéki elnöke szerint érthetetlen a prefektus eljárása, nem az a dolga, hogy akadályozza a véleménynyilvánítást, illetve hogy fenyegetőzzék. Meglátása szerint a kormány azért utasította helyi megbízottját, hogy támadja meg az említett tanácsi döntéseket, mert fél attól, ezek eredményesek lehetnek. Annál is inkább, hogy felfigyelt rájuk a nemzetközi közvélemény is, az Európa Tanács már két önkormányzatnak is válaszolt megkeresésére.
Az SZNT február 12-én fordult nyílt levéllel a székelyföldi önkormányzatokhoz, arra kérve azokat, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. Az SZNT a javasolt határozat szövegtervezetét is mellékelte. Eddig 11 székelyföldi önkormányzat tett eleget a felhívásnak, Háromszékről Uzon és Kökös testülete fogadta el a dokumentumot, amelyben kinyilvánítják, hogy az általuk képviselt közösség az autonóm Székelyföldhöz szeretne tartozni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.