A június 20-ai Háromszék Az utca hangja című rovatában Veress Pál szóvá teszi, hogy nincs látszatja a Csíki negyedi utcatakarításnak.
Tisztelettel közöljük a következőket:
Sepsiszentgyörgyön a várostakarítási munkálatokat a polgármesteri hivatal megbízásából végezzük, ennek költségeit az önkormányzat a Tega Rt.-vel kötött megbízási szerződés értelmében fedezi. A helyi tanács 2013/265-ös határozata alapján a köztisztasági illetéket büntetésből róják ki, ez a költség kizárólag azokat a személyeket terheli, akik nem hajlandóak egyénileg szerződést kötni a szolgáltatóval a háztartási hulladékok elszállítására. A Csíki negyedben, az Otthon sétányon, amely a 34-es tömbházat is magában foglalja, heti öt alkalommal végez kézi seprést a Tega alkalmazottja az ottani utca- és járdarészeken. Az így összegyűjtött hulladékot minden esetben elszállítjuk a kijelölt helyekről. A környéken rendetlenkedő fiatalok szórakozási szokásai és szemetelése miatt – annak dacára, hogy a lakónegyedben több helyen van hulladékgyűjtő konténer – mégis nagyon sok esetben szétszóródik a hulladék, és látványosan rondítják a környéket.
A tömbház körüli terület karbantartásáról a lakók feladata gondoskodni, saját hozzájárulással vagy szakcég megbízásával. Mivel a zöldövezet-karbantartási szolgáltatást a 34-es tömbháznál nem a Tega végzi, a tömbház körüli felületek megtisztítását a lakóknak kell elvégezniük közös megegyezés alapján, rendszeresen.
Crişan Mária
kommunikációs és ügyfélszolgálati menedzser, Tega Rt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.