Egyhangú szavazattal fogadta el a megyei tanács tegnapi soros ülésén a sepsiszentgyörgyi központú Művészeti Népiskola szervezési és működési szabályzatát, szervezeti felépítését és tisztségjegyzékét, így július elsejétől szakértőkké és oktatókká minősítik vissza az itt tanító pedagógusokat, és ősztől várhatóan felnőttképzés és különböző szakképzések is indulhatnak az eddig kizárólag művészeti képzéssel foglalkozó, több mint negyvenéves intézményben.
A tanácsi határozatból nem derül ki, milyen szakokkal kívánják bővíteni tevékenységi területüket, az szerepel benne, hogy „a megfogalmazott igények szerint a térségben érdekeltségre számot tartó területeken kezdeményeznek és lebonyolítanak szakmai átképzési programokat”. Ugyanakkor a Művészeti Népiskola alkalmazottjainak száma nem változik, csupán az itt dolgozók besorolása lesz más. Ketten maradnak vezető tisztségben, hatan foglalkoznak az adminisztrációval, és 24,5 állással biztosítják a képzéseket. A Művészeti Népiskolában mostanáig kizárólag művészeti, népművészeti szakok működtek, nagyon sok zenei képzés folyt, de volt rajz-festészet-grafika oktatás, lehetett balettet, színészetet, rendezést tanulni, vagy a népi bútorfestészet titkait ellesni. Meg nem erősített hírek szerint ezután pincér-, autószerelő- és kertészképzés is helyet kaphat itt.