Évadzáró hangversenyt tartanak vasárnap 18 órától a színes kottából játszó Down-kóros gyermekek és velük muzsikáló családtagjaik a sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban. A lutheránus egyház támogatásával működő Bartimeus játszóház Manócska néven ismert csoportja ezzel nem vakációra készül, hanem nagyobb színpadra: szeptemberben Bukarestben lépnek fel, mégpedig szakértő közönség, alternatív módszerekkel oktató zenészek előtt.
A Valádi Enikő sepsiszentgyörgyi zenetanárnő irányításával pár éve működő gyermekegyüttesre ugyanis már felfigyeltek a szakmában, és a világhírű Madrigal kórus által kezdeményezett Cantus Mundi programsorozatba is meghívták. Romániában ez az egyetlen olyan zenei foglalkoztatás, amely a különleges igényű gyermekek bevonására – szakszóval integrálására – törekszik: míg másutt a hasonló helyzetű iskolás gyermekek egyedi fejlesztésével próbálkoznak, a Manócska olykor még karon ülő apróságai egészséges hozzátartozóikkal együtt játszanak a hangokkal. A papírtekercs, vitaminos doboz, pillepalack, fakanál „hangszerek” mellé most már valódiak is kerültek, márciusban ezereurós speciális ütő- és ritmushangszerekből összeállított csomagot hozott a Madrigál kórus másodkarmestere, a sepsiszentgyörgyi származású Ana Ungureanu (lánynevén Szabó Annuska), aki karácsonykor hallgatta meg a Manócskákat. A színeskotta-módszer helyi viszonyokra való átdolgozása és gyakorlati alkalmazása a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen is figyelmet keltett (kétszer is meghívták őket koncertezni), de érdeklődik iránta Ioan Marin világjáró karmester és a liechtensteini Hilti Alapítvány igazgatója, Christine Rhomberg is – magyarázza Valádi Enikő, aki legjobban azt fájlalja, hogy míg a zenei élvonal elismeri és nagyra értékeli e tevékenységet, a helybeliek kevés érdeklődést mutatnak iránta. Tavaly nyáron ezért is vitte ki a csoportot az Erzsébet parkba, és a hetente ismétlődő zenei játszóházban jól is szórakozott az odacsapódó 60–70 egészséges óvodás, kisiskolás, utódot azonban nem sikerült találnia a már több éve nyugdíjas tanárnőnek, aki még egy-két évi munkára érez magában energiát, és nagyon szeretné átadni a stafétabotot – nem feltétlenül zenetanárnak, hiszen egy képzett óvónő is rendelkezik a színes kottához szükséges ismeretekkel, hanem egy játszani és kísérletezni nagyon szerető pedagógusnak. Eddig vagy sajnálkozó, vagy lesajnáló elutasításokat kapott, pedig van eredmény, elégtétel és öröm is ebben a munkában. Vasárnap mindenki meggyőződhet róla.
