Közvitára bocsátják az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökeinek e hétre tervezett egyeztetése után a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó RMDSZ-es törvénytervezetet – nyilatkozta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke Magyarfenesen válaszolt az újságírók aktuálpolitikai kérdéseire. „Miután megkapjuk a Magyar Polgári Párt javaslatait, mi is elemezzük ezeket, de azután rögtön fel fog kerülni az RMDSZ honlapjára a tervezet” – jelezte Kelemen Hunor.
A miniszterelnök-helyettes hozzátette, a törvénytervezet mellett az RMDSZ alkotmánymódosító javaslatait is nyilvánosságra hozzák. „Egyértelmű, hogy a mostani alkotmányos keretek közé nem fér be az autonómiatervezet ama változata, amely számunkra elfogadható lenne” – magyarázta az RMDSZ elnöke. Hozzátette, az alkotmánymódosító elképzelések nem fognak nagymértékben különbözni azoktól az elvektől, amelyeket a szövetség már korábban is ismertetett. Tartalmazni fogja az RMDSZ regionális elképzeléseit és a dél-tirolihoz hasonló, régión belüli autonóm alrégió kialakításával kapcsolatos elképzeléseit.
Arra a kérdésre, hogy tartható-e még a szövetség ígérete, miszerint a jelenlegi parlamenti ülésszakban benyújtják a törvényt, Kelemen Hunor kijelentette, nincs jelentősége annak, hogy mikor nyújtják be. Hozzátette, a parlament titkársága az ülésszakok közötti nyári szünetben is dolgozik. Akár ebben az időszakban is iktattatni lehet a törvénytervezetet.
Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök előbb 2013 végére, majd 2014 január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását, hogy egy hónapos nyilvános vita után, még a nyári szünet előtt benyújthassák a parlamentben. A törvénytervezet alakulását az is befolyásolta, hogy az RMDSZ márciusban belépett a bukaresti kormányba, Erdélyben pedig politikai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Polgári Párttal, mely beleszólási jogot kért és kapott a törvénytervezet megszövegezésébe.