Belföldi hírek

2014. július 1., kedd, Belföld

Ponta lehet az államfőjelölt
Egyetlen jelöltet nevesít az államelnöki tisztségre a Szociáldemokrata Párt – erről tegnap a szászvárosi stratégiai megbeszélésen döntöttek az alakulat politikusai. Sajtóértesülések szerint Victor Ponta pártelnököt indítanák az államelnöki választásokon. A jelölésre vonatkozó javaslatot az ügyvezető bizottság felterjeszti az Országos Tanácsnak,  amely hivatalosan is bejelenti azt. Erre várhatóan augusztus elején kerül sor, a pártkongresszusra pedig szeptemberben.

Victor Ponta tegnap úgy nyilatkozott, a pártvezetők nemhivatalos megbeszélésén közölte kollégáival, amennyiben támogatják őt, készen áll egy államelnöki jelöltetésre. Ugyanakkor ezt megelőzően az SZDP elnöke egy kora délutáni nyilatkozatában elképzelhetőnek tartotta, hogy a párt esetleg Sorin Oprescu bukaresti főpolgármester indulását támogassa. Szociál­demokrata források szerint a tegnapi megbeszélésen Marian Vanghelie, a főváros ötödik kerületének polgármestere bejelentette, versenybe száll a pártelnöki tisztségért, s szándékában áll 2016-ban Bukarest főpolgármesteri tisztségére is pályázni.

Johannis vagy Antonescu?
Ma dönt a Nemzeti Liberális Párt (NLP) annak a közvélemény-kutatásnak a megrendeléséről, melynek eredménye révén döntenek arról, hogy Klaus Johannis pártelnököt vagy Crin Antonescut nevesítik az államelnöki tisztségre – ismertette tegnap Ludovic Orban, az NLP alelnöke. A liberálisok államfőjelöltjéről az alakulat Állandó Bizottsága határoz. A liberálisok egyébként a hétvégén döntöttek arról, hogy összeolvadnak a De­mokrata Liberális Párttal (DLP), és közös államfőjelöltet állítanak. Vasile Blaga, a DLP elnöke tegnap úgy nyilatkozott, nem feneklettek meg a fúziós tárgyalások a két alakulat között, s leszögezte, a DLP ennél már határozottabb nem is lehetne egy nagy, jobb-közép oldali párt létrehozásában való részvételt illetően. Mint mondta, a DLP nem ellenzi, hogy az NLP egy szociológiai felmérés keretében versenyeztesse Antonescut és Johannist az államelnökjelölt nevesítése érdekében.

Tăriceanu mögé sorakoznak
Tízre emelkedett tegnap a Nemzeti Liberális Pártból kilépő képviselők száma, miután a hétvégén hatan már távoztak az alakulatból, hogy a Călin Popescu Tăriceanu által alapítandó párthoz csatlakozzanak. Mások mellett Daniel Chiţoiu is tegnap jelentette be távozását, azzal indokolva lépését, hogy elégedetlen a párt kongresszusán hozott döntésekkel. Úgy értékelte, az alakulat Crin Antonescu és Klaus Johannis közötti csatatérré vált, és káosz uralja. Călin Popescu Tăriceanu, az NLP korábbi elnöke tegnap ismertette, a héten jelenti be új politikai alakulatát.

Júliusi árhullám
A korábbi 850 lejről 900 lejre emelkedett mától a minimálbér, mely legutóbb az év elején nőtt 800-ról 850 lejre. Július elsejétől a közlekedési szabályok megsértése miatt kiszabott bírságok is nőnek, ezek értéke a minimálbérhez kötött. Így a legkisebb bírság 170 lejről 180 lejre emelkedik. A nyersanyag árának liberalizálása eredményeként 2,5 százalékkal emelkedik a gáz ára is a háztartási fogyasztóknak, az ipari fogyasztók esetében a drágulás mértéke  1,5 százalék. Idén egyébként immár harmadik alkalommal drágult a gáz, legutóbb április elején 2 százalékkal. A hatóságok októbertől újabb 3 százalékos áremelkedést helyeztek kilátásba, így az év végéig várhatóan összesen 8 százalékkal kerül többe a földgáz, ami elemzők szerint kevesebb lesz a tervezetthez képest, hiszen az év elején még 10 százalékos drágulást terveztek.

Húszmillió alatt a lakosság
Az előző év hasonló időszakához képest idén januárjában 0,4 százalékkal csökkent Románia stabil lakossága – közölte a statisztikai intézet. Az ország lakosainak száma összesen 19,94 millió volt, a 25 és 64 év közötti korcsoportba tartozók aránya közel 57 százalék, 16,5 százalékuk pedig 65 év fölötti. A 14 éven aluliak a lakosság 15,5 százalékát teszik ki, a 15 és 24 év közötti fiatalok aránya pedig 11,4 százalék. A népességfogyás fő oka a negatív természetes szaporulat – a fogyás mértéke 70 812 fő.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2014-07-01: Közélet - :

Megsemmisült a bözödújfalusi templom tornya

Leomlott Maros megyében az egykori Bözödújfalu vízzel elárasztott római katolikus temploma. A vasárnap kora délután bekövetkezett épület­omlásról egy közösségi portál Bözödújfalu oldalán közölt fényképeket egy szemtanú.
 
2014-07-01: Belföld - :

Hírsaláta

ITT AZ ELSŐ ÉRETTSÉGIBOTRÁNY. Kihallgattak hétfő hajnalban az ügyészek két Arad megyei tanfelügyelőt és egy iskolaigazgatót, akiket azzal gyanúsítanak, hogy több érettségiző diák megvásárolta a jóindulatukat az írásbeli vizsgák előtt – számolt be a Mediafax. A gyanúsítottaknál házkutatást tartottak, amely során előkerült a megvesztegetők listája és a több ezer euró csúszópénz is. Az ügyészek feljelentés nyomán indítottak vizsgálatot. Mun­kájukat segítette a Román Hírszerző Szolgálat is. A gyanúsítottak kihallgatása még zajlik, elképzelhető, hogy őrizetbe veszik őket.