Kaló Imre – akit Szarvadi-Téglás Loránd, a négycsillagos Grand Hotel Bálványos tulajdonosa Erdély szerelmesének nevezett az ötödik nemzetközi tábor művészeinek táborzáró kiállításmegnyitóján – neve egyre ismerősebben cseng nemcsak az anyaországban, hanem Erdélyben és Székelyföldön is.
Ötödik esztendeje vesz részt a művésztáborban, szakavatott borkóstolót tart a zárórendezvényen. Idén a híres borászt lánya, Hegyi-Kaló Júlia – aki maga is borkészítő szakember – és veje, Hegyi Ádám is elkísérte. Kaló Imrét 2011-ben az a nagy megtiszteltetés érte, hogy a Borászok borászának választotta a Vinum Praemium Alapítvány által jelölt, ötven borászból álló kuratórium. A címet 2007-ben alapította Rókusfalvy Pál az Etyek Pincefesztiválon részt vevő borászoknak. Abban az évben Tőkés László, az Európai Parlament akkori alelnöke vendégeként részt vett Brüsszelben a Borkultúra a Kárpát-medencében című bemutatón.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Mezőkövesdtől 12, Egertől 18 kilométerre fekvő Szomolyán élő erdész-borász kitartó munkájával, sajátos zamatú és ízvilágú boraival vívta ki a rangos elismerést. A „szomolyai mágusként” is emlegetett Kaló Imre nem csupán készíti a bort, de úgy mesél róla, mint az élet italáról. Lenyűgöző személyiség, akinek borkészítési filozófiája, árujának értékesítési módja különbözik a többi borászkollégájáétól. Boraihoz szinte csak a saját pincéjében lehet hozzájutni, nem költ címkére, csomagolásra, de még marketingre sem, reklámot a szájhagyomány jelent: a borbarátok közt szállóigeként jár szájról szájra a neve, és keringenek a történetek a nála eltöltött maratoni kóstolókról. Egyre többen kíváncsiak rá, akik fel akarják keresni, házhoz akarnak menni boraiért. Kaló Imre sajátos értékesítési és árképzési módszerrel dolgozik. A kóstoltatásért soha nem kér semmit, de ha már valaki ott tartózkodik nála, illik vásárolni pár palack bort.
A bálványosi táborzárás napján, a tárlatmegnyitót követően és a nagy érdeklődéssel várt borvacsora előtt beszélgettünk Kaló Imrével. Az interjút megelőzően egy 2002-es évjáratú, palackozás előtt tizenegy és fél évig hordóban tartott Zöldvelteríni Chardonnay-vel kínált meg. Először életéről mesélt.
– Egy ember vagyok a sok közül, egy magyar ember, akinek a szülőfaluja Szomolya. Ebben a környezetben felnevelkedve az Úristen olyan élőhelyet kínált föl, amely több mint ezer éve magyar emberek által lakott. Magyar embertársaim környezetébe utazva vendégként érkezem, azzal a jó érzéssel jövök, hogy nekünk, magyaroknak mindig is fontos volt a vendégszeretet. Az a vendégszeretet, amivel engem itt, Bálványosfürdőn vagy Kézdivásárhelyen köszöntenek, leírhatatlan, elmondhatatlan. Erdész vagyok. Ez az alapszakmám. Harmincnégy éve járom az erdőket. Sok időt tölthettem egyedül a természetben. Igaz, a szőlő teljes embert kíván, így az erdőt már nem úgy járom, mint a kezdetek kezdetén, de ma is erdész maradtam, mind a mai napig az Eger Erdő Zrt. főállású alkalmazottja vagyok.
– Mit jelentett önnek a Borászok borásza cím elnyerése?
– Nagyon jó értelemben vett meglepetés volt. Ehhez a címhez nem társul pénz vagy egyéb anyagi juttatás, ez nem Nobel-díj, ez egy szakmai és társadalmi elismerés. Ötven borász közül mindenki szavaz valakire, és aki a legtöbb voksot kapja, az lesz abban az évben a Borászok borásza. Ezt nem egy borért adják, hanem egyfajta életműdíj. A cím viselőjének megnő a felelőssége, valamiképpen a középpontba kerül, ha eddig is fölnéztek rá, ezentúl még inkább. Ezt én nagyon egészséges díjazásnak tartom, mivel ebben a legkevesebb az, ami az önzésből megjelenik. Az emberiség ott hibázza el a földi életét, hogy önzővé válik. Az Úristen állandóan azt mondja nekünk, hogy legyünk alázatosak. Jómagam próbálom alázattal megélni azt, hogy megkapva a címet úgy szolgáljam a magyar szőlő- és borkultúrát, hogy a teljes Kárpát-medencei magyar élettérben az e borokon keresztül való kapcsolattartás embertársaim sokaságával és borászkollégákkal olyan irányba segítse őket, amiért én ezt a címet elnyertem.
– A Kaló-borokat nem lehet megvásárolni a kereskedelemben...
– Ennek egyetlen magyarázata: a mai emberi társadalom nem a természet rendje szerint működik. Az én borom nem pénz. Azokhoz kell eljutni, akik értik azt, hogy egy alap-életkultúrával találkoznak. Ha én a boraimat beengedném a kereskedelembe, akkor a Kaló-borok oly mértékben ismertté és úgymond minőségjelzővé válnának, hogy nagyon sok életet nem értő ember, aki csak a pénzt látja a borban, visszaélne azzal az értékkel, ami valójában az én életlátásomnak, kezem munkájának a végeredménye. Egy erdészdal állandóan visszaköszönő refrénje: „A barátság szent s örök.” Barátságot pénzért nem lehet vásárolni, borral lehet azt megpecsételni. És van egy olyan magyar szállóige, amely rávilágít az élet lényegére: Isten, haza, család. Az Isten megteremti a hazát és benne a családot. Család nélkül nincs haza, és nem is értik az Istent. Aki ezt érti, a boron keresztül kapcsolatot tud tartani az Úristennel úgy, hogy a családját szentként tisztelve és megtéve mindent a család érdekében szolgálja a hazáját és Istent.
– Milyen Kaló-borok kerültek a művészek és a vendégek elé az esti borvacsorán?
– Turcsányi Tamás mesterszakáccsal állítottuk össze az ételsort, 2005-ös, 2007-es, 2008-as és 2011-es évjáratú fehér és vörös házasítások, évjáratos fehérek, fajtafehérek és -vörösek s 2008-as vörös aszú is helyet kapott. A borvacsorában az ételek és a borok úgy találkoznak, hogy az élet valós örömeit, őszinte mosolyát varázsolják az emberek arcára.
