Az otthon, a család, a párkapcsolat problematikája köré csoportosulnak az idei TIFFszereda Nemzetközi Filmfesztiválon vetített produkciók, amelyeket július 2–6. között tekinthet meg a filmkedvelő közönség Csíkszeredában – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a második alkalommal megrendezett TIFFszereda szervezői a város vezetőivel közösen tartottak a fesztiválnak otthont adó Művészetek Házában.
Az ötnapos rendezvény idején közel negyven művész-, dokumentum- és játékfilm látható, kiállítások, koncertek, kerekasztal-beszélgetések és néző-filmalkotó találkozók gazdagítják a programot. Mint Lázár Zoltán, a fesztivál egyik főszervezője elmondta, a TIFFszereda fórum a szakmabeliek számára: hangsúlyt fektet a magyar filmes alkotások széles körű ismertetésére, a magyar és román alkotók közti párbeszédre, ugyanakkor filmművészeti oktatásban részesít iskolásokat. „Célunk tevékenyen részt vállalni a térség kulturális sokszínűségének kialakításában, szem előtt tartva, megőrizve és gazdagítva a régió kultúrájának sajátos jellegét” – emelte ki Lázár Zoltán.
Bogdán Zsolt András színművész, a TIFFszereda művészeti igazgatója köszönetét is kifejezte Csíkszereda polgármesterének és alpolgármesterének azért a figyelemért és támogatásért, amelyben ők a fesztivált részesítették. Mint fogalmazott: „A fesztivál egyik célja, hogy előtérbe helyezzük saját értékeinket, amelyek nemcsak filmben, hanem képzőművészetben, építészetben, könyvkiadásban is megmutatkoznak.” Ezért is bővül a TIFFszereda rendezvénykínálata olyan eseményekkel, mint a Kós Károly – Opera Omnia című vándorkiállítás, Bajkó Attila Meseoázis vagy Demeter Márta ÉNkép MÁSKÉPP című tárlata, illetve Zakariás Erzsébet Janovics, az erdélyi Hollywood megteremtője című könyvének bemutatója.
A TIFFszeredán bemutatott huszonkét nagyjátékfilm közül több alkotás nemzetközi filmfesztiválon nyert díjat, a Stockholm című pedig az idei kolozsvári TIFF nagydíjas alkotása. A dokumentumfilmes nap idén kétszer annyi filmmel jelentkezik, mint a tavalyi TIFFszeredán: ma tizenhat alkotás fut a vásznon egész nap – ezek közül egy-egy film Márton Áronról, Kós Károlyról, Nagy Imréről, illetve Korniss Péterről készült portré. Ezekre a vetítésekre a belépés ingyenes. A TIFFszeredára egyébként a Jegymester (Jegymester.ro, Biletmaster.ro) hálózatán keresztül lehet elővételben jegyet vásárolni: az online felületen 10 lejbe kerül egy belépő, diákok és nyugdíjasok számára 8 lej, a helyszínen pedig 12 lej. A nyitóvetítésre 15 lej a belépőjegy ára. További részletek a rendezvény honlapján (Tiffszereda.ro), illetve Facebook-profilján olvashatók.
(Maszol.ro)