Lesz tüntetés, de nem december elsején

2014. július 4., péntek, Közélet

Lemondott a december elsejei tüntetés megszervezéséről a Magyar Polgári Párt (MPP), ám a tiltakozó megmozdulás nem marad el, egy vagy két nappal korábban az RMDSZ-szel közösen megtartják a nagygyűlést, melyen a román kormányt emlékeztetik a Gyulafehér­vári nyilatkozat ígéreteire – jelentette be Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke.
 

Kulcsár-Terza felidézte, főleg román részről sokan bírálták, amikor áprilisban bejelentette, hogy a városházán iktatta a kérést, és lefoglalta december elsejére a Mihai Viteazul-szobornak otthont adó teret, ahol a román közösség nemzeti ünnepét szokta megtartani. Akkori álláspontját fenntartja, úgy véli, emlékeztetni kell a román hatalmat, hogy tartsa be az akkori ígéreteket. Éppen ezért kérte pártja azt is, hogy iktassák az alkotmányba a gyulafehérvári nyilatkozat elveit – emlékeztetett az RMDSZ-szel folytatott hétfői megbeszélésen elhangzottakra. Hangsúlyozta: majdnem száz év telt el 1918. december elseje óta, de a román hatalom akkori vállalásai azóta sem teljesültek, a feszültséget nem a magyarság támasztja, hanem a román állam azzal, „hogy nem ismeri el jogainkat és saját egyesülési dokumentumát sem”. Erre szándékoznak ismételten felhívni a figyelmet a hétfőre eső december elsejét megelőző szombaton vagy vasárnap, a jelek szerint partnerük lesz a szervezésben Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke is. Az MPP háromszéki elnöke ismételten hangsúlyozta: szükséges a közös fellépés, csak akkor van esély eredményt elérni. Kitért arra is, hogy újra és újra hangsúlyozni kell: a területi autonómia nem jelent elszakadást, nem a határok módosítását akarja a magyarság. Kifogásolta a román hatalom kettős mércéjét is: míg az ukrajnai románok számára jogokat követel (a román nyelv regionális nyelvvé tételét Dél-Besszarábiában, arányos képviseletet helyi és központi intézményekben, hogy ne csökkentsék a román nyelvű oktatási intézmények számát), a romániai magyarságtól megtagadja a hasonló igények teljesítését.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2014-07-04: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
* A TransNatura Nem­zetközi Természetfotó Kiállítás díjátadóval egybekötött ünnepségét ma tartja a Vadon Egyesület. A sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban 18 órakor megnyitják a kiállítást, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében 19 órától kezdődik a díjátadó ünnepség, ugyanott 19.30 órától Kövi Szabolcs előadóművész Csillagok, csillagok című, vetítéssel egybekötött bemutató koncertje.
2014-07-05: Kultúra - Mózes László:

Jód-völgyi apadás (a székelyföld peremén - 1.)

Jód apró, emberi léptékű falu a Felső-Maros völgyében, Maroshévíz és Szászrégen között, Ratosnya község egyetlen magyar többségű települése. Télen, nyáron varázslatos vidék, látogatóknak, átsuhanóknak mindenképp, az ott élők számára viszont árnyaltabb ez a kép, ugyanis a településeken a fakitermelésre, illetve -feldolgozásra alapozott szocialista nagyipar összeroppanása után megszűntek a munkahelyek.