A Kriterion Könyvkiadó gondozásában a napokban került ki a zilahi Color Print Nyomdából a Kézdivásárhelyen élő és alkotó Borcsa János kritikus, irodalomtörténész kilencedik könyve, a Nehéz hűség*, mely az utóbbi években a szerző a Háromszékben, a Krónikában, a Helikonban, illetve az Eirodalom.ro honlapon megjelentetett jegyzeteit tartalmazza.
A szerző 1974–2006 között írt publicisztikáiból az Őrzők és ébresztők című, saját kiadójánál 2007-ben megjelent könyvében olvashattunk. A frissen megjelent kötet három fejezetre osztott – Erdélyi változásokra, Ismerősünk? és Kishazám – negyvennégy válogatott publicisztikai írása azt igazolja, hogy a főleg irodalomkritikusként ismert Borcsa a jegyzetírásban is otthonosan mozog, éles szemű megfigyelő, és cselekvő szerepet vállal a romániai magyar sajtóban. Közérthetően és mívesen megfogalmazott jegyzeteiben a bicskakészítő bélafalvi néhai Orbán Lázárról, szülőfalujáról, a céhes városról és annak lakóiról ír, egyik, idén lapunkban is megjelent jegyzetében (Zöld faluból kőfalu?) a Kászon patakaának mederszabályozása kapcsán felemeli szavát a patak élővilágának kiirtása ellen. A kötetben a szerző 2011. március 13-án az Incze László Céhtörténeti Múzeumban március 15-e tiszteletére rendezett képzőművészeti tárlat megnyitóján elhangzott beszéde is helyet kapott. A Nehéz hűség borítóját – akárcsak az előző két kötetét – Matei László kolozsvári grafikus készítette, szerkesztője pedig H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó vezetője. Borcsa János Nehéz hűség című könyvének első bemutatójára ősszel a Vigadóban kerül sor.
* Borcsa János: Nehéz hűség. Jegyzetek, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.