A hetedik Református Világtalálkozó áldott alkalom arra, hogy egymást jobban megismerjük, bárhol is éljünk a Kárpát-medencében vagy a nagyvilágban.
De áldott alkalom arra is, hogy egymás hite által épüljünk, hogy a mellettünk élőknek – de önmagunknak is – elmondjuk azt, hogy kik vagyunk, kit és mit hiszünk, milyen örökséget kaptunk letéteménybe őseinktől, melyek a szellemi és tárgyi kincseink, amelyekkel felékesített bennünket az Isten – ezzel az üzenettel hívja meg a híveket Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Markó Gábor főgondnok a világtalálkozóra, amelyet július 10-én Sepsiszentgyörgyön tartanak. Tíz egyházkerület (erdélyi, Királyhágó-melléki, négy magyarországi, szlovákiai, kárpátaljai, délvidéki és amerikai) püspökei és hatvannégy egyházmegye esperesei érkeznek a Generális konvent ez alkalomból tartott közgyűlésére, de a találkozó tulajdonképpeni nyitott rendezvényeire több mint háromezer résztvevőt várnak az említett egyházkerületekből.
A szervezők egész napos változatos programmal készülnek, bevonják a gyermekeket és az ifjúságot is, valamint felavatják Kálvin János egész alakos szobrát, Bocskai Vince szovátai szobrászművész alkotását, amelynek születését a Székely Mikó Kollégium Alapítvány kezdeményezte. Megtartják a Nyitott templomok napját, hogy lehetőséget teremtsenek az elcsendesedésre, aznap ingyen látogatható a Székely Nemzeti Múzeum és a Székelyföldi Vadászati Kiállítás, lesz szabadtéri teológiai könyvtár, bibliai villámcsődület, láthatatlan színház a Magma kiállítótérben és zenés műsor kórusok fellépésével. Meghívott Mészáros János Elek, a 2012-es Csillag születik nyertese is. A világtalálkozó alkalmából adományokat fogadnak el az épülő sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai templom javára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.