A régiek is Isten szabad ege alatt tartottak itt csendes lelki pihenőt, meghitt hangulatban, hittestvéri szeretetben, vigadalom után készültek a legszentebb mezei munkára, az aratásra – derült ki egy okiratból, amelyet Fekete Levente volt sepsikőröspataki lelkész közölt a rendszerváltás után lapunkban. A találkozót aztán 1954-ben megtiltották, de a rendszerváltás után Árkos, Sepsikőröspatak, Kálnok, majd Nagyajta és Bölön unitáriusai elhatározták, évente találkoznak, ismerkednek és imádkoznak, hogy egymástól kölcsönösen erőt meríthessenek a mindennapi élet küzdel­meihez. A kálnokiaktól a találkozó zászlóját a jövő évi szervező, Bokor Béla árkosi kurátor vette át.
  Szabó Adél Júlia kálnoki lelkész a szülői fészket elhagyó tékozló fiú közismert példázatára építette jelenünkre is célzó ünnepi beszédét (Lukács 15:20), intve arra, hogy „szolgának is jobb itthon lenni, ahol szeretnek, ahol a kapuban ölelő karokkal várnak”. Nem elmenni, hanem maradni – hangzott lelki táplálékként a találkozó üzenete. A népes gyülekezethez, amelyen sok más felekezetű is részt vett, Kisgyörgy Sándor kőröspatak–kálnoki polgármester és Török István, a Háromszék–felsőfehéri Unitárius Egy­házkör esperese szólt. A jelen levő sepsiszentgyörgyiek részéről elhangzott az óhaj, hogy a város unitárius gyülekezete is be akar lépni a találkozón részt vevők közé, hiszen Sepsiszentgyörgy területe is határos Bölönnel, Nagyajtával és Sepsikőröspatakkal.