A Kézdialmáson megtartott RMDSZ-választmányi ülésen az önkormányzati képviselők beszámoltak négyéves tevékenységükről, majd Molnár István polgármester, az RMDSZ kézdialmási szervezetének elnöke az előválasztásra jelentkezők névsorát ismertette.
Elmondta: egyedül ő pályázta meg a polgármesteri széket, tanácstagnak tizenhatan jelentkeznek, kilencen a községközpontból, heten Csomortánból. Kézdialmás következő helyi tanácsa kilenctagú lesz. A jelenlegi tanácstagok közül heten indulnak: Jakab Barna, Finta Vendel, Molnár Ferenc, Gál József, MoréLászló, Székely László és Balogh Ignác. Rajtuk kívül Kézdialmásból Kaján Barna, MáthéIstván Olivér, Cserei Lázár és Bíró Jolán, Csomortánból Balogh Gábor, Gyergyai Imre, Gyergyai Csaba és Veress Zoltán jelentkezett. Az eredeti névsoron Fábián Antal alpolgármester neve is szerepelt, de hétfőn bejelentette visszavonulását. Értesüléseink szerint ő lesz a Magyar Polgári Párt polgármesterjelöltje. Eldöntötték, hogy a lakosság számaránya szerint hat tanácsi hely Kézdialmást, három Csomortánt illet meg, s abban az esetben, ha a csomortániak közül valaki elvállalja az alpolgármesteri tisztséget, ők kapják meg. Az RMDSZ-előválasztást Kézdialmáson március 9-én tartják.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.