Válaszúton

A tisztségekkel nem nagyon fukarkodtak, kormányfő-helyettesi pozícióig küzdötte fel magát az RMDSZ, de több miniszteri, államtitkári posztot is betölthettek a szövetség képviselői – igaz, már ekkor feltűnhetett volna: az etnikai arányosság elve továbbra sem érvényesül, ráadásul a nemzetbiztonsági szempontból jelentősnek tartott intézményekben nem látják szívesen a magyarokat. Az még csak szóbeszéd szintjén sem merült fel, hogy a védelmi vagy a külügyi tárca irányítását bízzák az RMDSZ-re, de a karhatalmi szervekhez, a rendőrséghez, csendőrséghez, titkosszolgálatokhoz sem engedték közel a magyarokat, és emlékezetes marad az is, ahogyan 2009-ben a Kelemen Hunorra bízott művelődési tárca alárendeltségéből kiemelték az egyházügyeket – nehogy illetéktelenek is beletekinthessenek például az ortodox egyháznak nyújtott állami támogatások rendszerébe.
Pénzből látszólag több jutott a magyarlakta vidékekre azokban az időszakokban, amikor az RMDSZ kormányon volt: mindenféle sikerpropaganda ellenére azonban legjobb esetben is csak annyi történt, hogy visszautalták azt az összeget, ami megilleti a székelyföldi, erdélyi megyéket a befizetett adók alapján.
Ami pedig a kisebbségi jogok bővítésének véget nem érő táncát illeti, elég csak felidézni, hány éve húzódik például a kisebbségi törvény elfogadása, de hasonlóan nincs előrelépés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében – és ez még a követeléslista igencsak „enyhe”, kilúgozott változata, az önálló állami magyar egyetem, a területi autonómia szóba sem került koalíciós egyeztetéseken.
Kelemen Hunor szociáldemokratákhoz intézett ultimátuma, illetve a román külügyminiszter elmúlt napokban elhangzott nyilatkozatai, döntései újólag, minden eddiginél élesebben világítanak rá arra az alapvető kérdésre, hogy lehet-e keresnivalója egy kisebbségben élő nemzeti közösség érdekvédelmi szervezetének abban az államhatalomban, amely változatlanul gyanús elemként viszonyul hozzá, és nemzetbiztonsági kockázatként kezeli a magyarokat. A kérdésre születő válasz hosszú időre kijelölheti a magyar érdekérvényesítés útját: folytatódhat a látszatpárbeszéd, a sehova sem vezető kis lépések politikája, a zsibvásár hangulatát idéző koalíciós alkudozások kora – vagy következhet a karakán kiállás időszaka követeléseink őszinte megfogalmazásával, az érdekérvényesítési eszköztár bővítésével, új szövetségesek keresésével.