A 2013-ig tartó hétéves költségvetési időszakban az Európai Unió összesen kilencmilliárd euróval támogatja a megújuló vagy megújítható energiaforrások kiaknázását, illetve az energiatakarékosságot a tagországokban az elmaradottabb régiók és ágazatok felzárkóztatását szolgáló keretből — jelentette be Danuta Hübner, az Európai Bizottság regionális fejlesztési kérdésekért felelős tagja brüsszeli sajtótájékoztatóján.
A biztos azt is sürgeti, hogy a kutatásfejlesztésre szánt 63,8 milliárd euróból is minél nagyobb összeget fordítsanak erre a célra. A bizottság már jelezte: az említett kereten felül is támogatja a tagállamokat annak érdekében, hogy teljesíthessék a megújítható energiaforrások részesedésének növelésére tett vállalásukat. Hübner annak a 450, úgynevezett operatív programnak az idevágó részleteit ismertette, amelyeket a bizottság jóváhagyásával a 27 tagország készített a felzárkóztatási támogatások felhasználására. Az EU-tagországok állam- és kormányfői tavaly döntöttek arról, hogy összuniós célként 2020-ra a megújítható energia részesedésének húsz százalékra emelését határozzák meg a jelenleg messze tíz százalék alatti arányról. Ezt úgy képzelték el, hogy minden tagország erejétől függően vállalja a felhasználás növelését. Az Európai Bizottság feladata volt, hogy javaslatot tegyen a vállalás teljesítését szolgáló terhek szolidáris és arányos elosztására. A bizottság januárban ismertetett előterjesztésében azt javasolta, hogy a tagországi vállalások 10—49 százalék között oszoljanak el — az alsó határt az ilyen forrásokban leginkább szűkölködő Máltának, a felsőt a már most is az átlagos célkitűzés fölött teljesítő Svédországnak szabná a bizottság.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.