Sok a hűhó, csinnadratta mostanság Koszovó kapcsán, s kétségtelenül számos tanulsága van a történteknek a magyarság számára is. Egy ilyen tanulságféle az is, amit itt szóba hoznék, mivel meglátásom szerint eddig elmentünk mellette.
Fejemet sűrűn kapkodva követem a nyomtatott, sugárzott és elektronikus sajtót. Ez utóbbinak megvan az a hatalmas lehetősége, hogy az olvasó maga is kommentálhatja az adott cikket, ráadásul elég terjedelmesen. Na, itt derült ki számomra az, hogy van egy másik Románia is, túl a sugárzott és nyomtatott médiából untig ismert politikusokon és függetlennek mondott újságíró-elemzőkön. Az efféle kommentárokat olvasva azt kellett látnom, hogy van egy csomó intelligens román ember, akikkel lehetne az autonómiáról, nemzetiségi kérdésekről beszélgetni, párbeszédet folytatni, s akik elutasítják a kizárólagos nemzeti uralmat.
Azt is le kellett szűrnöm ugyanakkor, hogy ezek a felvilágosult emberek nem tesznek különbséget autonómia és függetlenség között. Miért? Azért, mert nekik, többségiek lévén, nem kellett soha komolyabban belemerülniük a részletekbe. Számukra (mint románok) a nemzeti önrendelkezés evidencia, megvalósult tény, s formai kérdésekkel nem kell foglalkozniuk.
Tanulságos, ugye?
A Markó-, Gazda-, Szász-, Tőkés- és még Isten tudja, hány pólusú belmagyar politizálás csak saját berkeiben szövegel az autonómiáról. Elfelejtett párbeszédet nyitni erről a románokkal. Elfelejtette elmondani, hogy mit is akarunk (magunk sem tudjuk igazán, ki sincs dolgozva a terve!), s megkérdezni tőlük, hogy ők mitől félnek, vagy éppen mit adnának cserében.
Elmulasztotta ez a politikai elit felkarolni a román részről jövő hasonló kezdeményezéseket is. Pedig ha valóban ez a célunk, akkor legalábbis a Gherman-féle mozgalommal szövetkezni kellett volna, és ,,szövetségünknek" kutya kötelessége lett volna támogatni elképzeléseiket ahelyett, hogy Bukarestben sefteltek. Persze, a szavazatféltés minden magasztos célnál erősebb. Vagy nem is az autonómia az igazi célunk?
Véleményem szerint ugyanígy könnyen lehetne partnert találni, legalábbis a regionalista törekvésekhez, de az autonómiák(!)hoz is a bánsági románság körében. Az ő véleményük annyira markánsan jelenik meg az elektronikus fórumokon, hogy még földrajzi azonosításukat is lehetővé teszi. Nem állítom, hogy ők a többség, de szemmel láthatóan sokan vannak, és van egy általunk pozitívan értékelhető véleményük.
S azt hiszem, hogy az önrendelkezés két említett formája között éppen ez a különbség: míg a függetlenséget többnyire a szó szoros értelmében kivívják, addig az autonómiát többnyire tárgyalásos úton hozzák létre. De ehhez a tárgyalópartnert előbb meg kellene szólítani...
KADMON ÁDÁM, Sepsiszentgyörgy
