Ezek számomra a létező csodák. Súlyos élethalálharc, ötórás műtét, intenzív osztályon való megpróbáltatások, teljes testi-lelki kimerülés után kerültem vissza az ortopédiára, és hirtelen mintha saját tizenéves magamat láttam volna a szomszédos ágyban egy súlyos lábműtéten átesett, hatalmas kék szemével rám bámuló 13 éves berecki kislány személyében. Az ő jelenléte, szeretete, ragaszkodása fél gyógyulás volt számomra: erőt adott a gondolat, hogy jó példával elöl járva könnyítsek félelmein, és a gyógyulásba vetett hit reményét hintsem riadt kis lelkébe.
Tudtam, mit élhet át, hisz pontosan 13 éves koromban én is egyedül feküdtem a kolozsvári gyermekortopédián egy bonyolult kartörés következtében. A kis Bernivel együtt olvastunk, zenét hallgattunk, keresztrejtvényt fejtettünk, szeretteink hiányában egymás kezét fogva meséltünk életünkről, a felépüléshez szükséges kitartást, erőt szuggerálva. Majdnem egy napon szabadultunk, és azóta is majd mindennap telefonálunk egymásnak.
Ő már jól van, jár, még biceg egy kicsit. Nekem még nem szabad felkel­nem, remélem azonban, hogy nemsokára együtt sétálgatunk, és az élet szépségeiről mesélünk egymásnak, lassacskán feledve az elszenvedett fájdalmakat, éltetve a sorsot, amely összehozott minket.

BÍRÓ MIKLÓSNÉ
TOMPA ENIKŐ