Mindenekelőtt köszönet a szervezőknek, Tóth Ildikónak, aki nagy kötelességtudattal, elszántsággal egy szép, de nagy kihívást jelentő örökséget igyekszik minden évben továbbvinni: az Incitato művésztábort. Ugyancsak köszönet Vincze László művészeti vezetőnek, hogy a tábort egybefogja, hogy az alkotás folyamatait végigkíséri, a műveket a kiállításra előkészíti. És nem utolsósorban köszönet mindazoknak a művészeknek, akik részt vettek az idei táborban, illetve azoknak, akik évről évre megfordulnak itt, éltetik ezt a hagyományt színvonalas alkotások létrehozásával.
Omnis nobilitas ab equo – Minden nemesség a lótól származik – tartja az antik mondás, és az itt kiállított alkotások is ezt hangsúlyozzák. Gyönyörű, energikus paripák feszülnek a papíron, vásznon, vagy éppen alakot öltöttek fában, hamis bronzban.
A ló nemes állat, talán az egyik legszebb testfelépítésű lény, elegáns a mozgása. Nem is csoda, hogy a művészettörténet egyik leggyakrabban megfestett, megrajzolt állataként tartjuk számon. Már az őskori barlangrajzokon is megjelenik egyszerű, lineáris stílusban. Az ókorban a ló ábrázolása további kiemelkedő szerepet kapott a különböző lovasnépek művészetében. A legszebb ókori lóábrázolásokkal az ázsiai, eurázsiai művészetekben találkozunk. Ezek a civilizációk nemcsak a maga valóságában csodálták a lovat, hanem sok esetben már értelmezett, metamorfózison átmenő lényként ábrázolták, és gyakran az ősi szent állat formájába is átöltöztették.
Az ókori nyugat nagy civilizációi, a görögök és rómaiak kultúrájában is fontos szerepet töltöttek be a lovak. Művészetükben újra és újra megelevenednek, legyenek azok a Parthenon frízeinek büszke tartású paripái vagy a keleti oromzaton a nappal kezdetét ágaskodva jelző, Heliosz lova; vagy akár a szobrászat történetének egyik alapvető alkotása, a római Marcus Aurelius-szobor, mely hosszú időre meghatározza a lovasszobor, ló és lovasa sztereotípiáját, és amely már előrevetíti a reneszánsz szintén anatómiai pontosságra törekvő alkotói, Donatello vagy Verrochio büszke tartású lovasszobrait. A ló már nem önmagában, hanem lovasával együtt új, történelemformáló tényezőként jelenik meg.
Nincs művészeti stílus, mely ne vallotta volna sajátjának a ló témáját, amely vagy mint társ, harcostárs, vagy mint a rang, az előkelőség szimbóluma mutatkozott az ábrázolásokon. A reneszánsz nagy mesterei, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Tiziano, Dürer vagy akár a barokk Velázquez, a romantikus Gericault vagy Delacroix, az impresszionista és posztimpresszionista Manet, Degas, Toulouse Lautrec alkotásain a ló megelevenedik a különböző korszakok stílusjegyeivel. Az avantgárd művészet is továbbviszi a témát, de valamennyi irányzat sajátosan értelmezi, újraértelmezi azt. Így jönnek létre Picasso kubista lovai, Franz Marc expresszionista Kék lova vagy Salvador Dalí szürrealista látomásban fogant Boldog Unikornisa.
A nagy elődök hagyatéka, hihetetlenül gazdag művészeti örökség szolgál tehát a ma művésze alkotásainak alapjául. Azonban ahhoz, hogy sajátosan magyaros, erdélyies legyen, az Incitato művészei személyes tapasztalatszerzésnek részesei a tábor ideje alatt. És hogy ez mennyire fontos, hangsúlyozták számomra Ábrahám Jakab szavai is: nem elég a lovat anatómiailag pontosan lerajzolni, hanem meg kell ismerni, meg kell érteni működését, mozgását, lelkét, és akkor lesz a rajzból hiteles műalkotás. Ez a gondolat kodályi mélységű, ugyanis a nagymester is vallotta: „Nem elég tudós módra, anyaggyűjtésszerűen megismerni az anyagot, azt – lege artis – feldolgozni, s lélekben talán idegen maradni tőle. Emberileg is részévé kell válni a hagyománynak (...)”. Erre ad lehetőséget az Incitato lovas művésztábor, a két hét alatt szerzett élmények egyértelműen áthatják a munkákat. A meglátogatott lovasiskolák – az idei tábor fő témája –, konkrétan vagy finom utalásokban, elvontan jelen vannak az alkotásokban. Konkrétan Csutak Levente alkotásain, Ábrahám Jakab és Ábrahám Imola finom vonalú rajzain elevenednek meg. Rejtett az utalás Vincze László multiplikált lovai esetében, amelyek a lovasiskolában elsajátított különböző magatartás-, lépésformákat hangsúlyozzák, vagy a szebeni Orth István művein, ahol a lovak a fauve-isták bátor színhasználatához, az expresszionista Franz Marc kék lovához vezetnek vissza egyedi, eredeti stílusban, érzékletesen idézve a lovasiskolák hangulatát.
A budapesti Palásti Erzsébet olajfestményén kubista törések, alakzatok formájában jelenik meg a ló, míg Tomos Tünde játékos alakzatban tárja elénk, vagy éppen a ló és lovasa közötti kötődést jeleníti meg. Markáns vonalakkal, a lap szinte teljes felületét domináló, erős ló elevenedik meg Kristó Róbert szénrajzain. Dimény András torzója szintén erőtől duzzad, egy másik alkotásán pedig érzékletesen ábrázolja az arányaiban szándékosan túlméretezett, erős kezet, amely már nem finoman idomít, hanem sokkal inkább fenyegetően hat.
A gyergyószárhegyi Ferencz Zoltán metszetei konkrét erdélyi tájat idéznek, a szárhegyi kastély reneszánsz pártázatos vonalai is felsejlenek a háttérben. Témái, alakjai is szűkebb hazájához kötődnek, mint például Bákainé, a titokzatos ditrói jövendőmondó asszony legendás alakjának megidézése fehér vágtató paripán vagy Gábor deák, aki maroknyi csapattal sikeresen védekezett a betörő tatárokkal szemben.
Simó Enikő vegyes technikájú festményein gyönyörű, izmos, játékos lovakat látunk, míg Sárosi Csaba könnyed ecsetvonású akvarelljei díjugratót idéznek. A ló különböző arcait mutatja be Vetró B. S. András finom tussorozatában: az igavonó állatét, a kancáét a kiscsikójával, az ember hátas társát. Ugyancsak a megbízható, szeretett hátas társat hangsúlyozzák Nagy Lajos fotói és Xantus Géza alkotásai. Deák Barna vegyes technikával készült nyomatai a példás, kimért mozdulatú lovat és lovast, illetve a szabadon vágtázó, lobogó sörényű lovat és lovasát tárja elénk. Deák M. Ria finom vonalú pasztellje maga az előkelőség, Erzsébet királynét idéző alkotásáról, lóról és lovasáról sugárzik a tartás és büszkeség.
Vetró András lovai esendőek, arcuk kifejező, ló és lovasa között minden alkotás esetében finom összhang észlelhető. Vetró Bodoni Zsuzsa pasztelljeinek merészen levágott alakjai degasi hangulatot idéznek, ugyanakkor látomásszerű, szürrealista az unikornison üldögélő gyermek látványa. Erőss Sándor erőteljes grafikai alkotásai Pegazusra emlékeztetnek. Két tanítványa, Bimbó Botond tus-, Máthé Balázs pedig vegyes technikájú, huszáros rendet idéző rajzával mutatkozik be.
A tárlat alkotásait körplasztikák is színesítik. A szobrászatot ezúttal a debreceni Győri László kisméretű, finom vonalú, ősi magyar motívumokkal díszített fa alkotásai képviselik, valamint az udvarhelyi Zavaczki Walter Levente méretes, barokkos, erőtől duzzadó faragott és öntött lófejei.
E valóban nemes állat ezer arca tárul elénk a kiállított műalkotásokon. Tökéletes testfelépítése, feszes izomzata, kecses, büszke tartása, harmonikus mozgása, mind alátámasztja a már idézett antik mondást: Omnis nobilitas ab equo.
Magyarósi Imola
