Barackpálinkás és paprikás fagyi, libaburger, tokaji aszú, százéves szódakészítő gépből szóda a fröccshöz, megannyi jóság, ami csak és kizárólag a mienk. Először együtt mind a negyvenegy hungarikum csütörtöktől vasárnap estig a Budai Várban – írja a hvg.hu.
A rendezvény helyszínén – a Budai Vár Hunyadi-udvarában –, amely maga is hungarikum, nem mindennapi eseménnyel lepték meg a szervezők a csütörtöki megnyitó részvevőit: elégették, majd vízbe dobták azt az adattárolót, amelyen a negyvenegy hungarikumot ábrázoló digitális fotó található. A fényképet vasárnapra menti meg a Kürt Zrt., amelynek módszere szintén hungarikum.
Mert ha elsőre a pálinka vagy a libamáj jut is eszünkbe a hungarikum szó hallatán, jó, ha tudjuk, hogy az efféle ehető-iható nemzeti kincsből pillanatnyilag csak tizenhárom szerepel a listán. A többi – mint például Puskás Ferenc életműve, a kassai lovasíjászmódszer, Ilcsi néni szépítőfüvei vagy a pécsi Zsolnay negyed – éppúgy hungarikum, mint egy 2013-as Millward Brown-felmérés szerint a világ legismertebb tíz márkája közé tartozó Pick szalámi.
A Magyar Ízek Alapítvány közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a büszke magyarok kétharmada három hungarikumnál többet nem nagyon tud kapásból megnevezni. Most lehet ismerkedni, enni egy jó őshonos street-foodot – ahogy frappánsan ajánlják a szervezők a libatöpörtyűvel, mézes-mustáros majonézzel, borsikás savanyú káposztával, rukkolával turbózott, cipóba bújtatott libaburgert –, ez leöblíthető egy spriccerrel, esetleg törköllyel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.