A ma már kevesek által gyakorolt kékfestőmesterség hagyományainak megőrzésére, a termékek népszerűsítésére tizenötödik alkalommal rendezik meg az Országos Kékfestőfesztivált a hétvégén Nagynyárádon.
A baranyai község internetes oldalán olvasható tájékoztató szerint az érdeklődők ma és holnap megtekinthetik a településen élő 94 éves Sárdi János kékfestő műhelyét (fotó), a templomot, a falumúzeumot, a kékfestőanyagokból, -alkotásokból, valamint Colin Foster szobrászművész munkáiból a művelődési házban nyíló tárlatot.
A kétnapos eseményre több ezer látogatót várnak, akiknek szórakoztatásáról mindkét nap művészeti együttesek, ellátásukról helyi termelők gondoskodnak. A fesztiválon ezenkívül lesz ünnepi mise, kézműves kirakodóvásár, fényszínházi előadás és tűzijáték is.
Magyarországon már kevesebb mint féltucatnyian gyakorolják az ősi német kékfestőmesterséget. Amíg a halvány búzavirágkék, indigókék anyagokból régen elsősorban a sváb lakosság hétköznapi ruháit varrták, ma inkább terítő, párnahuzat és függöny készül belőlük. A kékfestő-textíliák ma is keresettek, a késztermékek nagy részét vendéglátóhelyek tulajdonosai vagy olyan magánszemélyek vásárolják fel, akik ezzel szeretnék díszíteni üzletüket, otthonukat, de egyre többen vannak, akik újra ruhákat varratnak belőle.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.