Magyarországi szakértői csoport térképezte fel a héten az Erősd és Alsórákos közötti területet, hogy felmérje, miként lehetne a térségben pihenőövezetet kialakítani a természeti adottságok felhasználásával.
Ez az első lépés az Olt menti övezet rehabilitációjához. Vajda Lajos, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke lapunknak elmondta: az Olt menti térség felújításának, turisztikai értékesítésének ötlete régebbi, erről tavaly nyáron Dióssy Lászlóval, a magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkárával is beszélgettek, hiszen ott számos ilyen tervet megvalósítottak. Az elképzelés szerint az Olt mentén elhelyezkedő halastavak és holt ágak révén tennék vonzóvá a térséget a turisták számára. Mintegy három-négyszáz hektáros területről van szó Előpatak, Árapatak, Erősd, Hidvég, Nagyajta, Bölön és Miklósvár mentén. ,,Nem turistaparadicsomot szeretnénk kialakítani, hanem inkább a pihenni vágyókat célozzuk meg" — mondta Vajda. Az elképzelés szerint az Olt mentén hétvégi házak, sportlétesítmények épülnének. (Farcádi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.