Amikor ezt a kérdést teszem fel hallgatóimnak, ismerőseimnek, barátaimnak, sokszor válaszolnak tanácstalanul: valami érzésféle, érzelem. A szeretet szó különböző ragozott alakban, szóösszetételben oly sokszor hangzik el beszélgetésekben, társkapcsolatokban, prédikációkban, felhívásokban, hogy úgy gondolom, hasznos, ha egy kicsit alaposabban szemügyre vesszük.
Sokan a szeretet lényegét abban látják, hogy szeretik őket, és nem abban, hogy ők szeretnek valakit, hogy képesek a szeretetre. Életük központi kérdése, hogy miként tehetik magukat szeretetre méltóvá. Céljukat különbözőképpen kívánják elérni: pénz és hatalom megszerzése útján, a test és az öltözködés latba vetésével, vagy úgy, hogy kellemes modort sajátítanak el, érdekesen társalognak, készségesnek, szerénynek, jóindulatúnak mutatkoznak.
A vágy, hogy mások (pl. valamelyik szülő) szeretetét elnyerjük, már gyermekkorban is meghatározó lehet. Ez a belső igény teheti érzelmileg zsarolhatóvá gyermekeinket, lehet forrása az oly sok leánygyermeknél kialakuló és néha egész életen át útitársnak szegődő „megfelelési kény­szernek”. Valójában mások felénk irá­nyuló szeretete a saját „fontosságunk” megélését, egyik alapvető emberi szükségletünk kielégítését jelenti.
Szaktekintélyek bevonásával néz­zünk a szeretet főnevünk mélyére.
A Czuczor-féle magyar nyelv értelmező szótára szerint a szeretet lelki vonzódás (benső vonzalom) valaki vagy valami iránt, illetve valami élvezetének vagy kedvtelésének a ténye.
Pál apostol szerint a szeretet emberi magatartás, amely a cselekedeteken keresztül nyilvánul meg. A szeretet dicséretében a következőket mondja: „A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.” (Károli-fordítás)
Erich Fromm, a szeretet világhírű pszichológusa szerint a szeretet emberi mivoltunk fenntartásának egyik alapfeltétele, egy művészi szint­re emelhető „mesterség”, amely­nek „fogásai” megtanulhatók. Pál apostollal összhangban ő is azt vallja, hogy a szeretet ismérve az az emberi magatartás, megnyilvánulás, amelyet másokkal szemben tanúsítunk.
Hogy a szeretet megtanulható, azt a magam példáján tudom bizonyítani. Életem ötödik évtizedében járva vált világossá számomra, hogy meg kell ismernem és meg kell tanulnom a szeretet fortélyait ahhoz, hogy egy kiegyensúlyozott, jól működő társkapcsolat résztvevője lehessek. Naponta élem át, hogy ez a stúdium élethosszig tarthat.
Nem ugyanaz valakit szeretni vagy valaki által szeretve lenni. Az én élet-olvasatomban a kiegyensúlyozott, szeretetteljes kapcsolat azt jelenti, hogy a szeretet mint benső vonzalom és mint „cselekedet, magatartás” egyaránt jelen van szereplőinek életvitelében. Akár társkapcsolatról, akár szülő-gyermek kapcsolatról, akár a Fennvalóval való elmélyült kapcsolatról legyen szó.
Ejtsünk még szót a Szeresd felebarátodat, mint önmagadat bibliai pa­rancsról. Óriási üzenete ennek: senkit sem tudunk jobban sze­retni, mint önmagunkat. Ön­magunk vagyunk szeretetképességünk korlátai.
Végül hallgassuk meg Kahlil Gibrant is a Prófétában: „A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából. A szeretet nem birtokol és nem birtokolható.”

Péter Gábor