Vízhálózat-felújításTöbb hónapot késnek a munkálatok

2014. július 31., csütörtök, Közélet

Néhány hónapos késéssel, minden bizonnyal jövő év elején zárulhat a megyei vízszolgáltató két átfogó korszerűsítési munkálata. A Közüzemek Rt. vezetősége a kivitelezők munkaszervezését kifogásolja, gyakran szembesülnek azzal, hogy a háromszéki városok vízhálózatát érintő beruházásoknál kevés munkással dolgoztat a megbízott építő.
 

  • A sepsiszentgyörgyi Kós Károly utcában is dolgoznak. Albert Levente felvétele
    A sepsiszentgyörgyi Kós Károly utcában is dolgoznak. Albert Levente felvétele

Sepsiszentgyörgy, Kézdivá­sár­hely és Kovászna nyomóvezetékei, víztározói és vízházai korszerűsítése a szolgáltató egyik legjelentősebb és sokrétű beruházása, értéke 54 millió lej – ismertette tegnap Kozsokár Attila aligazgató. Mint mondta, a munkálatokat végző társulás képviselőivel a napokban egyeztettek, és ígéretet kaptak arra, hogy jövő év elejére befejezik a mostanra közel 50 százalékban teljesített felújítást (az eredeti, szerződésben rögzített határidő augusztus vége). Úgy vélekedett, a csúszás hátterében a munka társuláson belüli elosztása, illetve a munkások mozgósítása áll.
Jobb a helyzet a megyeszékhely szennyvíztelepén, amely teljesen megújul az átfogó felújítás nyomán – a közüzemek vezetősége szerint itt csekély, egyhavi eltolódással, jövő év márciusára befejezi a vállaltakat a német cég vezette konzorcium.
A vízhálózati munkálatok kapcsán három hónapos csúszással számolnak. Fejér Sándor intézményvezető leszögezte: a megyeszékhelyen addig nem adnak át újabb utcákat a kivitelezőnek, amíg a jelenleg bővítés, korszerűsítés alatt álló 21 helyszínen még dolgoznak. Hozzáfűzte, leggyakrabban az utcák eredeti állapotának visszaállítása kapcsán merül­nek fel problémák – ezt a kivitelezőnek kötelező módon végre kell hajtania. Amennyiben az érintett utcákban ez megtörténik, újabb 15-ben láthatnak hozzá a bővítéshez – mondta.
Bodzafordulón sem halad az ütemterveknek megfelelően a vízhálózat-fejlesztés, Kozsokár Attila szerint itt a legrosszabb a kivitelező teljesítménye. Szerződés­kötés­kor egyébként a vállalkozónak nyilatkoznia kell a munkálatok teljesítéséről, amennyiben késik azokkal, elszámoláskor – a megállapodásban rögzítettekhez igazodva – a vízszolgáltató megvonhat egy bizonyos összeget. Ezt a kivitelező visszakaphatja, ha a szerződés végéig behozza a lemaradást – összegzett lapunk kérdésére az igazgatóhelyettes.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2014-07-31: Közélet - Szekeres Attila:

Panaszáradat a prefektúra ellen

Jelezzünk a román hatalomnak, hogy vagyunk – mi, magyarok, székelyek –, vegyék figyelembe akaratunkat, nem tudnak letiporni – szögezte le Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt frakcióvezetője Kovászna Megye Tanácsának tegnapi soros ülésén.
 
2014-07-31: Közélet - :

Gábor Áron-ünnepség Eresztevényben

Gábor Áron eresztevényi síremléke avatásának 122. évfordulójára megújult emlékművel és a székely nemzet hőse tiszteletére alapított kopjafaerdő avatásával emlékezik ma a Gábor Áron Ünnepet Rendező Bizottság.