Példákat is sorolhatnék egymásrautaltságunkat illusztrálandó a kölcsönös tiszteletre és megbecsülésre. Sokszor házhoz hívjuk a villany-, gáz- és vízszerelőt, a kis kazánok szakértőjét, s örömmel nyitunk ajtót, ha nem várt gyorsasággal jelentkezik, de postások is gyakran megkeresnek, többnyire ajánlott levelek kézbesítésekor. És havonta egyszer felkeres az újságelőfizetést szervező is – maradnék ez utóbbi munkakör pozitív példájánál.
Szégyen, de nem tudom hány esztendeje végzi illemtudóan, szolgálati alázattal munkáját, kérdi családomat, előfizetünk-e mindkét megyei napilapra, netán országosra? Ha nem találna otthonomban, érdeklődik, keressen-e más időben, ha a közelben tartózkodunk? Mert jó emberismerő, tanult, olvasott, intelligens hölgy. Megtapasztalta: az újságrendelés nálunk létszükséglet, nemcsak a halálhírek, a rövid, könnyű rejtvények és viccek érdekelnek...
Ez évben kétszer is fordult a kapcsolatunk. Jeleztem, hogy nyugdíjkor rendezzük a havi kötelező törlesztéseket, a lap(ok) előfizetését – sajnos, aggódom egy hónapos távollétem okán kedvenc újságjaim sorsáért. Felajánlotta segítségét, hogy távozásomat jelezzem időben, mert ő magánál tartja, és összegyűjtve átadja hiánytalanul.
Szóbeli egyezségünk alapján kopogtattam a szomszéd ajtaján, s  átvettem az egyhavi, itthoni történések hetenként összecsomagolt paksamétáját.
A szervező és előfizető közt sok éven át kialakult tisztelet és megbecsülés kölcsönössége jegyében köszönöm, kedves Sz. J. a számomra elégtételt és örömet jelentő, hivatali kötelezettségén felüli pluszmunkáját.