Nem tesznek eleget a jogszabályokban szereplő előírásoknak a háromszéki játszóterek, illetve a sepsiszentgyörgyi úszómedencék, ezért a napokban összesen 25 200 lejre bírságolta a létesítmények fenntartóit a megyei fogyasztóvédelmi hatóság.
A Mircea Diacon igazgató által jegyzett közlemény szerint az ellenőrök a baróti és a sepsiszentgyörgyi strandon, valamint az uszodánál, illetve a megyeszékhelyi és kézdivásárhelyi játszótereken tartottak szemlét egy tematikus kampány részeként. Az erdővidéki város úszómedencéjét nem sikerült megközelíteniük, a tájékoztató szerint az ellenőrzés idején a létesítmény zárva volt, holott a kifüggesztett órarendnek megfelelően nyitva kellett volna lennie – a medence gondnoka ezért figyelmeztetést kapott.
Sepsiszentgyörgyön a strand és az uszoda működési szabályzatában nem tüntették fel, hány fürdőző tartózkodhat egy időben a medencékben, s az ellenőrök kifogásolták azt is, hogy a vízcsere és a medencék fertőtlenítése nem heti rendszerességgel történik, ahogyan azt a vonatkozó miniszeri rendelet megszabja.
Nagy Zoltán igazgató tegnap érdeklődésünkre rámutatott: mindkét létesítmény esetében olyan rendszert működtetnek, amely folyamatosan forgatja a vizet, és tisztítást egyaránt biztosít. Az uszoda nagy medencéje ezer köbméteres, teljes vízcserét évente két alkalommal hajtanak végre, a kisebbiket gyakrabban, akár hetente is újratöltik. A strandon 2500 köbméter vizet tárol a nagy medence, ekkora mennyiség kiengedése a feltöltéssel együtt többnapos művelet. Hangsúlyozta ugyanakkor, mindkét helyen a medencék vizének egytizedét naponta leengedik, cserélik.
A fogyasztóvédők nehezményezték a strand régi, nagy medencéjének, illetve környezetének állapotát is, illetve azt, hogy szélére nem erősítettek kapaszkodó korlátot. Nagy Zoltán utóbbi hiányát elismerte, de rámutatott, akárcsak az uszoda esetében, a medence szélén mély vájat biztosítja ezt a lehetőséget a fürdőzők számára. Elmondta azt is, a régi nagy medence rendbetételéhez ősszel hozzálátnak. A jó időnek köszönhetően a városi strandot amúgy egyre többen látogatják, vasárnap 1200-an, szerdán 700-an mártóztak meg a medencékben – tette hozzá. Az említett mulasztásokért a fogyasztóvédelmi hatóság összesen tízezer lejre bírságolta a két létesítményt.
Hasonló nagyságrendű összeggel sújtották a megyeszékhelyi játszóterek gondnokát is. A fogyasztóvédelmi hatóság szerint azok nem rendelkeznek működési szabályzattal, nincsenek körbekerítve, a felszerelt elemek egy része fémből készült, ami érintkezésbe kerül az emberi testtel. Hiányolták továbbá a feliratokat és a használati utasításokat, rajzokat, karbantartási tájékoztatókat egyaránt. Utóbbi táblákkal egy korábbi ellenőrzés nyomán egyébként felszerelték a város játszótereit, ám ezek egy része megkopott, másokat megrongáltak – mondta el lapunknak Czimbalmos Kozma Csaba. A városmenedzser elismerte: néhány játszótéren valóban hiányoznak a kerítések, de ezeket pótolják, fából hét kilométernyit készítenek erre a célra. Leszögezte ugyanakkor, a megyeszékhelyen, valamint a Szépmezőn, Kilyénben és Szotyorban felszerelt játszóterek elemeinek mindegyike – még ha részben fémből előállított is – rendelkezik a használatuk biztonságát szavatoló tanúsítvánnyal (ún. ISCIR-engedéllyel – szerk. megj.). Ami a dokumentumokat illeti, vásárláskor minden elemhez megkapták a használati és karbantartási útmutatókat is, a gyermekek által látogatott terekkel a városmenedzser szerint egyébként mindeddig nem volt gond. Czimbalmos Kozma Csaba elmondta azt is, a város 45 játszóterének állagát, állapotát, biztonságát két alkalmazott folyamatosan ellenőrzi és felügyeli, javítják és cserélik a sérült elemeket, így azok gyakorlati szempontból biztonságosak. Hozzáfűzte: megfellebbezik a fogyasztóvédelmi hatóság által kiállított jegyzőkönyvet, a bírság felét befizették, a hiányosságokat pedig korrigálják.
Kézdivásárhelyen is szemlét tartott a város játszóterein a fogyasztóvédelmi hatóság, ellenőrei az előbbiekhez hasonló hiányosságok okán 5200 lejes bírságot szabtak ki, s akárcsak a megyeszékhelyiek esetében, ott is betiltották azok használatát, amíg mindent rendbe hoznak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.