Nem fontos az orvosi diagnózist mondani, nyugodtan nevezhet törpenövésűnek, növésben korlátozottnak, hogy jobban megértsék az emberek – segített a beszélgetés elindításában az újpalotai (Bihar megye) Paluska Tibor, aki az egyik visszatérő résztvevője a Máltai Szeretetszolgálat hazai főtitkársága és a sepsiszentgyörgyi fiókszervezet által a mozgássérültek számára szervezett benedek-mezei tábornak. A hét végén záruló idei táborban ötvenöt hazai, magyarországi és kárpátaljai mozgáskorlátozott vesz részt, kísérőikkel együtt kétszer annyian vannak, aki tud, minden tevékenységet kipróbál.
Az idei tábor két fő témája a sport és a zene. A sportnapon a résztvevők önállóan vagy segítséggel célba dobtak, horgásztak, sakkoztak, malmoztak, asztaliteniszeztek, lovagoltak, a zene pedig az egyetemes nyelv tulajdonságával hatott.
Paluska Tibor és felesége, a növekedésben szintén korlátozott Ilona nyolc éve ismerik egymást. Elmondták, sokszor csúfolják őket a gyermekek, de még a felnőttek is feltűnően néznek, mutogatnak rájuk. „Rosszulesik, de éljük az életünket, négy éve boldog házasságban” – mondja Paluska Tibor, aki a német szakos tanári diploma mellé a közgazdász oklevelet is megszerezte, jelenleg számítógépes adatfeldolgozással foglalkozik egy magánvállalkozásnál, korábban szellemi fogyatékosok németországi rehabilitációs központjában segédkezett önkéntesként. Ilona lapunknak elmondta, édesanyja vezeti az ő háztartásukat is, de a főzésnél maga is besegít a zöldséget takarítani és habot verni, ha tésztát sütnek. „Édesanyám egészségileg jól van, és elkényeztet minket.” A táborról, a Máltai Szeretetszolgálat önkénteseinek hozzáállásáról azt mondták, olyan, mintha egy nagy család lennének, ennyi törődéssel sehol máshol nem találkoznak, és ha tehetik, jövőben is eljönnek.
A negyvenkilenc éves nagypataki Bularca Viorica számára a tábor kész csoda, soha nem járt ilyen helyen, nem ismeri a közösség összetartó erejét, a családon kívüli személyektől áradó elfogadást, szeretetet. Miközben ezt mondja, fogyatékos felső végtagjai helyett lábával helyezi tányérra az élelmet, és eszik, ír üzenetet a telefonon, reggel beveti ágyát, félrehúzza a kályháról a lábost, ha megfőtt benne az étel. „Meg is haltam volna, ha nem tanulok meg ennyi mindent, és tétlenül kellene ülnöm. A családom megy a mezőre, egyedül vagyok otthon, tennem kell valamit.”
Józsa Csaba, a tábor programjának irányítója lapunknak elmondta, a résztvevők többsége elmegy minden tevékenységre, és ha nem tud részt venni, mert akadályozott bizonyos mozdulatokban, akkor is biztatja a többieket. „Van olyan fogyatékkal élő táborlakó, aki szellemileg és fizikailag is sérült, és talán éppen azért értékeli nagyon ezt a tábort, mert neki nincs más lehetősége arra, hogy közösségben legyen. A tevékenységeket úgy állítottuk össze, hogy önállóan vagy segítséggel bárki részt vehessen ezeken. A kísérők segítenek mindenben, amire szükség van, így a sportban is, és ha például egy súlyos mozgáskorlátozottnak sikerül megütnie a labdát legalább egyszer az asztalitenisznél, az számára sikerélmény.”
A programvezető Csíkszeredában önkéntes a Máltai Szeretetszolgálatnál, és dolgozik a Hargita megyei mozgássérültek szervezeténél. Azt tapasztalja: a munkaadók inkább kifizetik az államnak a kötelező járulékot a fogyatékosalapba, mintsem sérültet alkalmaznának. „Én tolószékkel közlekedem, és ha engem egy cég alkalmaz, számomra minden feltételt meg kell teremtenie. Ha a munkámhoz hozzátartozik, hogy emeletre kell felmennem, biztosítania kell, hogy ezt akadálymentesen megtehessem, ez befektetéssel jár, amit a munkaadók nem vállalnak, az állam pedig ezt nem támogatja.”
Lenne, amiért panaszkodniuk, lehetne azt mondani, nem ér semmit az élet, ha az ember nem teljesen egészséges, ha olyan fogyatékkal él, ami megkülönbözteti őt az átlagtól, de a táborban nem a nehézségek határozzák meg a napokat, hanem a jókedv és az az érzés, hogy mindenkit elfogadnak úgy, ahogy van.