Az RMDSZ azért marad tagja a bukaresti kormánykoalíciónak, mert „belülről” több esélyt lát az erdélyi magyarságnak fontos kormányzati álláspontok befolyásolására, mint ellenzékből – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki tegnap lemondott a kulturális tárca vezetéséről és miniszterelnök-helyettesi tisztségéről. „A kormányból léptem ki, nem a koalícióból” – hangsúlyozta, és leszögezte: továbbra is ő vezeti az RMDSZ küldöttségét a koalíciós egyeztetéseken, és azon lesznek, hogy érvényesítsék a 2014 márciusában megkötött egyezményt. Távozása előtt egy nappal a kormány jóváhagyta, hogy Gábor Áron ágyúja Háromszéken maradjon.
Tárcavezetői mandátuma utolsó napján Kelemen Hunor – Victor Ponta kormányfő társaságában – megtekintette a Bukaresti Nemzeti Színház befejezéshez közeledő felújítási munkálatait, amelyek első miniszteri megbízatása idején, 2011-ben kezdődtek. A kormányfő itt jelentette be, hogy elfogadta az RMDSZ javaslatát, és Biró Rozália szenátort jelölte a kulturális tárca élére, illetve az RMDSZ-nek járó miniszterelnök-helyettesi tisztségbe. Alig öt hónapos miniszteri ténykedését Kelemen Hunor sikeresnek tekinti: teljesítette vállalásait, és meggyőződése, hogy Biró Rozália folytatja az általa elindított projekteket. Jelenleg három kulturális intézményben zajlik az építkezés, működtesésükhöz sikerült többletforrásokat rendelni a költségvetésből, haladtak a közkönyvtárakra vonatkozó törvény módosításával, közvitára bocsátották az új mozitörvényt, és az örökségvédelmi törvénykönyv is 90 százalékban elkészült. „Az aradi Szabadság-szobrot feltettük az A-kategóriás műemlékek listájára, és tegnap kormányhatározattal elfogadtuk, hogy Gábor Áron ágyúja végleg hazakerül Sepsiszentgyörgyre a Székely Nemzeti Múzeumhoz” – számolt be a csütörtöki kormányülésen született döntésről. Ő maga néhány napja írta alá azt a miniszteri rendeletet, amely a műemlékek többnyelvű feliratozására vonatkozik azokon a településeken, ahol kisebbségben élnek különböző nemzeti közösségek. Kelemen Hunor azt követően mondott le kormánytisztségeiről, hogy a kormány az RMDSZ-szel szemben lépett be a Minority SafePack nevű, uniós kisebbségvédelmi intézkedéseket szorgalmazó európai polgári kezdeményezéséről szóló luxembourgi perbe.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.