Erkölcsi kötelességünk ismerni múltunkat, hiszen ha másban nem, következményeiben a mi életünk része – jelentette ki a T1224 – Úz völgye 1944. augusztus 2.–szeptember 19. című könyv bemutatóján a házigazda Lakatos Mihály, a magyarországi Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi irodájának igazgatója.
A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében szépszámú érdeklődőt vonzott a filmvetítéssel egybekötött tegnap esti esemény, amelyen a második világháborús Úz-völgyi harcok három veteránja, Bartha Mihály, dr. Szőts Dániel és Páll Sámuel is részt vett (képünkön balról jobbra). A kötet a kiadó Charta Nyomda igazgatójának, Kisgyörgy Tamás édesapjának a frontvonalban vezetett naplójára épült, ehhez adtak hozzá a tágabb háborús összefüggésekben eligazító írásokat, illetve közel 200 fényképet, amelyek mindegyike megőrzésre méltó adatokat közöl az olvasóval. Mivel a napló és több kapcsolódó anyag is először kerül nyilvánosságra, a történészek számára is hasznos forrásmunka lehet, hiszen az elmúlt évtizedek kötelező némasága után támadt fehér foltot számol fel. A történelmi Magyarország legkeletibb határának védelméről van szó, ahol a harcok nyomait még mindig látni, de sok feltárnivaló is van még. A megbízható fogódzót nyújtó kötetet Váry O. Péter, lapunk munkatársa méltatta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.