Az erdőkben járva mindig találunk korhadásnak indult fatönköket és ezeken vagy magányos (például csengettyű gomba) vagy – és ez a gyakoribb – csoportosan növő, többnyire kisebb termetű gombákat. Mivel ezek általában a tartósan száraz időjárást is átvészelik, más gombák hiányában felkeltik a figyelmünket. Valamennyi szaprobionta faj (elhalt növényekkel táplálkozók).
A nagy túlélők a sárga és vörös kénvirággombák, velük találkozunk leggyakrabban a tőkéken és közelükben. Ismerjük őket, de nem csábítanak.
Ám már nyáron és még inkább az ősz elején felfigyelhetünk az ízletes tőkegombára (Kuehneromyces mutabilis, 1. kép), okkerbarnás, közepén púposodó kalapján általában e színnek két árnyalata (szárazabb időben): a közepe világosabb, széle (a nedvességtől) sötétebb, lemezei rozsdabarnák, tönkje a gallér alatt sötétebb és sűrűn pikkelyes. Kitűnő, ehető faj (csak a kalapja), próbálkoznak termesztésével is.
Hasonló az élőhelye a fenyves turjángombának (Galerina marginata, 2. kép), a neve is jelzi, hogy fenyők tuskóin (de olykor lombos fák hulladékain is) nő egyesével, de inkább csoportosan. Ez a gomba halálosan mérgező. Amanitin tartalma miatt gyilkos galóca típusú mérgezést okoz.
Kérdés: hogyan különböztessük meg a két fajt?
Legfeltűnőbb különbség a turjángomba sárgásbarna, fahéjbarna kalapjának bordás, fésűs pereme (az ízletes tőkegombáé nem bordás). Lemezei eleinte világos okkerszínűek, majd vöröses barnák, és a görbült tönk nem pikkelyes (mint az ízletes tőkegombáé). Míg az ízletes tőkegomba áprilistól őszig megtalálható, a turjángomba inkább csak szeptembertől. Ha mégis bizonytalanok vagyunk, forduljunk szakemberhez.
Szintén lombos fák tuskóin találkozunk az ehető porhanyós gombák nagy csoportjaival. Tavasztól késő őszig gyűjthetjük a barna és a fehér porhanyósgombákat (Psathyrella hydrophilla, 3. kép és P. candoleana). Csupasz, vékony tönkjük nem pikkelyes és nem gallérosak. Mivel igen törékenyek, gondot jelent a gyűjtés során a többi gomba közt elhelyezni.
