Egyetemistáknak és középiskolás diákoknak beszélt kisebbségvédelemről és autonómiáról Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere a hatodik Hárit-táborból idén SIC Feszt Székelyföldi Szabadegyetemnek átkeresztelt rendezvényen Csomakőrösön.
Az elkészült autonómiastatútum kapcsán Kelemen Hunor kifejtette, az RMDSZ-nek az volt az elképzelése, hogy a kulturális és a regionális autonómiával magasabb szintre emelje a kisebbségvédelmet annak érdekében, hogy a jövőben is biztosítani lehessen az erdélyi magyarok nemzeti identitásának megőrzését. Autonómiakérdésben a román társadalomnak nagyon komoly félelmei, fenntartásai vannak, amelyekkel számolnunk kell, ha meg akarjuk őket győzni arról, hogy közösségünk törekvései nem ellenük irányulnak: nem olyat kérünk, amit valakitől el kell venni. A párbeszédnek nincs alternatívája. Ami annak idején Gábor Áronnak az ágyú volt, az ma számunkra a szó, az érvek, a bölcsesség. A fiatal nemzedék feladata, hogy folytassa az elkezdett munkát, hiszen egyetlen autonómia sem született meg egyik napról a másikra, és nem a szájhősök munkájának eredménye, hanem a szívós, mindennapi munka, a folyamatos párbeszéd gyümölcse – szögezte le, hozzátéve, hogy az autonómia nem csodaszer, hanem egy olyan intézményrendszer, olyan eszköz, amellyel élni kell, és ami a magyarság számára többletfelelősséget jelent. Azt is kiemelte, hogy a mai alkotmányos keretek között nincs realitása az elkészült autonómiastatútumnak. Úgy vagyunk tisztességesek, ha kimondjuk: ahhoz az autonómiamodellhez, amelyről mi beszélünk, új alkotmányra van szükség – fogalmazott a szövetségi elnök.
Az államelnök-jelöltséggel kapcsolatos érdeklődésre válaszolva Kelemen Hunor rámutatott: habár Romániában nem változott meg olyan mértékben a mentalitás, hogy magyar embert válasszanak elnöknek, a jelöltállítás önbecsülés kérdése a magyarok számára. Ebben az időszakban egész Románia figyel, szélesebb körben mutathatjuk meg az erdélyi magyar közösség törekvéseit, érdekeit. Azért is fontos, hogy jelöltet állítsunk, mert a román politikusok, pártok között egy sincs, amely az erdélyi magyarok specifikus kérdéseire megfelelő választ adna – mondta az RMDSZ elnöke.
Antal Árpád András a fiatalok perspektívájából fogalmazta meg üzenetét, hiszen úgy véli, a mai politikusoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy mi foglalkoztatja, mi segíti, mi tarthatja itthon, a szülőföldön őket. „Magyarként kétszer többet kell tanulnotok és dolgoznotok ebben az országban. Ne várjatok csodát a politikusoktól, saját magatoktól kell elérnetek, hogy ne minimálbérért dolgozzatok. Az energiát, amivel most rendelkeztek, fordítsátok a tanulásra, hiszen tanulással, munkával és áldozatvállalással bármit elérhettek” – biztatta a polgármester az ifjú nemzedéket. Érvekkel szolgált azok számára is, akik az elvándorlásban látják a jövőt és a boldogulást. Bárhová megyünk, bárhol keressünk is jobb életet, mindig lesz tíz másik ország, amelyben jobban élnek, mint ott, ahol éppen vagyunk. Fontos szempont a szülőföld iránti ragaszkodás. „Tartsátok szem előtt, hogy olyan helyen éljetek, ahol van tiszta levegő, ahol egészséges ételeket lehet fogyasztani. Éljetek olyan helyen, ami a tietek, amelyet olyanná alakíthattok, amilyenné szeretnétek, ahol boldogok tudtok lenni és érvényesültök” – szögezte le.
Végszóként a szövetségi elnök arra biztatta a fiatalokat, hogy tanuljanak nyelveket, olvassanak, és törekedjenek arra, hogy versenyképesek, felkészültek és rugalmasak legyenek, bármilyen területen is szeretnének elhelyezkedni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.