Békés, gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést szerveztek tegnap délután az erdélyi motorosklubok a vasárnap tragikus körülmények között elhunyt szovátai motorostársuk emlékére.
A megemlékezésen a mintegy hétszáz Hargita, Maros és Kovászna megyei motoros mellett Kézdiszentlélek vezetősége és lakossága is nagy számban képviseltette magát, gyertyát gyújtottak a ház előtt, ahol a motoros életét veszítette. A csendőrség és a rendőrség feltűnően nagy állománnyal volt jelen az egyébként incidens nélkül lezajlott egyórás megemlékezésen.
A cigánysoron néma csend uralkodott, a cigányság nagy része, félve a megtorlástól, elhagyta a putrikat, Kiskászonban és Kézdikőváron keresett menedéket.
Miután a község elöljárói gyertyát gyújtottak Pál Ferenc római katolikus plébános kezdeményezésére, a tömeg vele együtt mondta el a Mi Atyánkat és az Üdvözlégy, Máriát. 18.10 órakor a Kászonok felől megérkeztek a Csíkszeredában összegyűlt motorosok, mintegy ötszázan, akiket a több száz fős tömeg tapssal fogadott. Pár percre rá Kézdivásárhely irányából újabb kétszáz motoros érkezett. A motorosklubok képviselői sorra járultak a tragédia helyszínére, és meggyújtották a kegyelet gyertyáit. Egy kézdivásárhelyi motoros a sajtónak nyilatkozva arról beszélt, hogy szovátai társukat a megbőszült romák ölték meg, a baleset után még tíz percig élt, de fejszével fejbeverték. A motorosok a rendőrségtől visszakövetelik elhunyt társuk bukósisakját, hogy pontosan meg lehessen állapítani a halál okát, mivel a bonctani vizsgálat szerint a motoros halálát fejütés okozta.
A békés tüntetést követően a hétszáz motoros a kézdivásárhelyi Kaufland parkolójába hajtott, ahol adományt gyűjtöttek a kórházban lévő két sérültnek.
Tegnap délelőtt a megyei rendőrség munkatársai őrizetbe vettek négy, 25 és 52 év közötti roma nemzetiségű személyt, azt feltételezik, hogy a második motorost ők szúrták tüdőn. Az ügyészség kéri a megyei törvényszéktől előzetes letartóztatásukat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.