Farcádi Botond
El sem kezdődött még hivatalosan az elnökválasztási kampány, a jelöltek máris őrült versenybe kezdtek. No nem országvezetési víziójukat ismertetik, nem arról beszélnek, mit tesznek majd, ha a Cotroceni-palota boldog lakói lesznek, nem arról értekeznek, milyen útra terelnék a gazdasági-társadalmi válságba sodródott országot – nem, mindez másodlagos fontosságú kérdés csak, már ha egyáltalán szóba kerül. A verseny jelenleg arról szól, ki a nagyobb román.
Az alaphangot Victor Ponta adta meg, igen ravasz módon szúrt oda legesélyesebbnek tartott ellenfelének, Klaus Johannisnak: azt ecsetelte, ő bizony román és ortodox. Az ily módon magyarázkodásra kényszerített liberális politikus aztán fene nagy igyekezetében még tán Pontán is túltett hazafiságban: lojalitását bizonygatta, azt hangsúlyozta, román ő, nem is akármilyen, lám, még a székelyek autonómiaigényét is mily határozottan elutasítja. A kormányfő sem adta alább, újabb ravasz húzással elmerészkedett a Nyergestetőre, és a székelyek hősiességét méltatta – rá néhány napra pedig külügyminiszterét a székelyföldi Marosfőre szalasztotta, hogy az ott összesereglett románságot megnyugtassa: Bukarest oltalmát élvezik. S ha már ott volt, hát Titus Corlăţean nem mulasztotta el az alkalmat, hogy jól oda ne mondjon Budapestnek, egyenesen azzal vádolta Magyarországot, hogy az autonómiatörekvések támogatása révén megszegi a két állam közötti alapszerződést. S amikor már azt hittük, hogy ennél hazafiasabb hangvételű megnyilvánulást már aligha tehet bárki, megszólalt Cristian Diaconescu, az államfő legújabb pártjának államfőjelöltje is, aki – miután néhány nappal korábban Nagyromániát vizionálva még azt ecsetelte, a Moldovai Köztársaság és Románia egyesülése nem késhet már soká – külügyminiszteri múltját meghazudtolva igen otromba és felelőtlen módon azzal riogatta a közvéleményt, hogy Magyarországot Oroszországhoz hasonlította.
És ne higgyük, hogy itt a vége. Az államfőválasztás előtt vélhetően gyakran előkerül még a magyar kártya. Mert Romániában jelenleg nem az számít hazafinak, aki az ország és nemzete előmenetelén dolgozik, hanem az, aki erőteljesebben gyűlöli a magyarokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.