Annyira ellenezte egy EMNP-s államelnökjelölt indítását az idei választásokon Orbán Viktor, hogy forrásmegvonással fenyegette meg a pártot – közli bizalmas értesülésekre hivatkozva a Transindex.
A portál szerint a néppárti jelöltállításról a magyar miniszterelnök a tusványosi szabadegyetemen szerzett tudomást, de hiába fenyegetőzött anyagi szankciókkal. Tusványoson Toró T. Tibor EMNP-elnök úgy nyilatkozott: nem Budapest fogja eldönteni, hogy állíthat-e államelnökjelöltet a Néppárt, amelyet a Fideszhez régi kapcsolat fűz, de ezt stratégiai célok határozzák meg, és nem feltétlenül az aktuális politikai konjunktúra. Arra a kérdésre azonban kitérő választ adott, hogy akár szembe is lehet menni a Fidesszel. A Néppárt később nevesített államfőjelöltje némely források szerint találkozót kért Orbán Viktortól, miután a magyar kormányfő múlt héten találkozott Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel (megállapodtak, hogy tovább erősítik a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatait), és bár korábban a Fidesz az EMNP-t nevezte meg stratégiai partnerének, Szilágyi Zsolt fogadását Budapestről elutasították. A Néppárt cáfolja, hogy találkozót kért volna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.